Meghallgatásra várja ma a szenátus védelmi és nemzetbiztonsági, illetve külpolitikai szakbizottsága Nicolae Ciucă védelmi és Bogdan Aurescu külügyminisztert.
A felsőház honlapja szerint a két bizottság együttes ülése 12 órakor kezdődik, a két minisztert pedig a közel-keleti helyzettel kapcsolatosan hallgatják meg. Klaus Iohannis államfő január 9-én azt nyilatkozta, hogy Románia érdekeit nem befolyásolta közvetlen módon a közel-keleti helyzet, bár ezek a fejlemények Európa biztonságára és a nemzetközi helyzetére is kihatással vannak, nem csak az érintett országok biztonságára. Bogdan Aurescu külügyminiszter szintén a múlt héten kijelentette, Románia támogatja, hogy a NATO nagyobb szerepet vállaljon a Közel-Kelet helyzetének stabilizálásában és a terrorizmus felszámolásában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.