Megállapodtak arról, hogy a magyar külügyminisztérium Chișinăuba delegál két diplomatát, akik segíteni fogják a moldovai kormány munkáját az európai integrációs folyamatokban – jelentette be a moldovai fővárosban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután tárgyalt Aureliu Ciocoi moldovai külügy- és európai integrációs miniszterrel.
A magyar diplomácia vezetője leszögezte, hogy Magyarország az Európai Unió tagjaként az EU legfontosabb politikái között tartja számon a bővítést és a keleti partnerséget, és nemcsak a kétoldalú kapcsolatait szeretné továbbfejleszteni, hanem azt szeretné, ha az EU és Moldova között is minél szorosabb lenne az együttműködés.
Az EU-nak szüksége van sikerekre, sikertörténetekre, és egy ilyen lehet a keleti partnerség, amelyben a Moldovai Köztársaságnak nagyon fontos szerepe van – mondta Szijjártó Péter. A miniszter kiemelte, hogy Moldovának szabadkereskedelmi megállapodása van az EU-val, de egyben megfigyelő tag az Eurázsiai Gazdasági Unióban is.
„Amikor a keleti partnerségről beszélünk, akkor a partnerség szót is szó szerint értjük, ezért tőlünk leckéztetést, a belügyekbe való beavatkozást soha nem fognak tapasztalni. Soha nem fogunk véleményt mondani a belpolitikai kérdésekről, mert egyszerűen nem a mi dolgunk” – közölte Szijjártó Péter.
Hozzátette: az Eximbank 100 millió dolláros hitelkerettel segíti a magyar–moldovai üzleti kapcsolatok finanszírozását, az OTP pedig felvásárlás révén a legnagyobb szereplő lett a moldovai pénzügyi piacon, ami szintén bátorítást jelent a magyar cégeknek, hogy megjelenjenek az országban. A Richter immár 10 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a moldovai piacon – emelte ki a miniszter. Közölte: megállapodást írtak alá, hogy szeptemberben 40 moldovai diák kezdhesse meg tanulmányait ösztöndíjjal magyarországi egyetemeken.
Szijjártó Pétert fogadta Igor Dodon államfő, Ion Chicu miniszterelnök, valamint Zinaida Greceanii, a parlament elnöke, megbeszélést folytatott Anatol Usatii gazdasági és infrastrukturális miniszterrel. Továbbá találkozott a Bákó megyéből származó Kósa Antallal, Chișinău római katolikus püspökével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.