2022, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója ünnepi év lesz Székesfehérváron, ebből az alkalomból nyílik majd meg az Árpád-házat bemutató nagykiállítás, amely a kor jelképértékű emlékeit eddig soha nem látott teljességükben mutatja be, ideértve külföldre elszármazott emblematikus tárgyakat is.
Az Árpád-ház Program keretében újul meg és bővül ki a székesfehérvári Szent István Király Múzeum főépülete, az egykori rendház. A 21. századi múzeumi tér kialakításához csaknem 5,5 milliárd forintos támogatást biztosít a kormány, amelyet a város egészít ki.
A műemléki védettség alatt álló, egykori rendház épületét 1756-ban építették, sokáig ennek megfelelően is használták, és csak 1980-ban kapta meg a múzeum a barokk stílusú épületet. A csaknem háromezer négyzetméteres épület a jelenlegi gazdasági udvar részbeni beépítésével bővül mintegy 620 négyzetméterrel, ebben az új szárnyban alakítják ki a fogadóteret és a kiszolgálóhelyiségeket, míg az eredeti épületrészekben – a felújítást követően – a kiállítóterek lesznek.
A fejlesztés keretében több mint ezer négyzetméteres, szabályozott hőmérsékletű és páratartalmú kiállítóteret hoznak létre, amely alkalmas exkluzív időszaki és állandó régészeti, valamint történeti kiállítások rendezésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.