Ritka az a család, ahol nincs akár akut, akár krónikus betegség (szív, cukor, daganat stb.). Sürgősségi munkám során alkalmam volt közelebbről megismerni a családok hozzáállását a betegekhez. Vannak, ahol még az unoka is ismeri a nagyszülő betegségét, folyamatosan napirenden áll vele, és jó érzés, hogy törődnek egymással a családtagok.
Ellenkező eset is nagyon sokszor előfordul. Amikor a szülő felnevel 3, 4, 5 gyereket, és nincs, aki segítsen, ha nagy betegség éri utol. Egy idős nő lánya engem vont felelősségre, amiért nem úgy halad az anya gyógyulása, holott ő küldi a pénzt haza. Igaz, nem tudott arról, hogy édesanyja komoly szív-, illetve cukorbetegségben szenvedett.
Nagyon nehéz az öregek gondozása, teljes embert igényel, különösen, ha a mozgás gondot jelent. De vajon az a szülő nem követett el mindent, hogy gyermeke haladni tudjon? Vajon minden jó cselekedetet el lehet felejteni? Véleményem szerint minden betegség legmélyén lelki megbántás és szeretethiány van. Érdemes lenne utánanézni, hogy mi váltotta ki az adott betegséget. Annyi kárt tudunk tenni egymásban már azáltal is, hogy durván beszélünk a családban. Mennyi szövődménye van például az alkoholizmusnak is! És vajon hogy veszett ki nagyon sok emberből az együttérzés, empátia, a segítőkészség? Vajon lehet egy kicsit változtatni a helyzeten? Milyen jó lenne ezt a családban megbeszélni! Vajon miért olyan nagy dolog egyes embereknek a kedvesség? Annyira szeretne mindenki békességben, szeretetben, egészségben élni.
Sokszor elgondolkodtam azon, milyen törékeny az emberi élet, milyen rövid idő alatt megváltozhat egy baleset, egy tragédia, egy súlyos betegség miatt. Mindennek tudatában mégse vigyáznak sokan a saját „hajlékukra”, saját testük épségére sem. Természetesen a kor előrehaladtával jönnek gondok, problémák, betegségek. Vannak, akik tolókocsiba kényszerülnek, dialízisre járnak vagy életük utolsó napjait élik.
Szomorúan tapasztaltam, hogy nagyon sokan szabadulni akarnak az élete utolsó napjait élő betegtől. Nem kell félni tőle! A halál nem fáj, csak oda kell figyelni, minden kérését teljesíteni kell a haldoklónak. A katolikus vallásúakhoz hívjunk papot, nem szabad megfosztani őket az utolsó kenettől. Az Úr nem hagy el, mindig számíthatunk a segítségére, de lehetőleg mindig maradjon valaki a haldokló mellett. Nem kell jajveszékelni, meg kell tapasztalni azt a szent pillanatot, amikor már nincs élet. Miután ilyen helyzeteknek részesei vagyunk, egy kissé átalakulunk, megváltozunk, alább hagyunk a nagyképűségből, alázatosabbak leszünk.
A betegek világnapja február 11-én van. Ilyenkor nem szabad elfeledkezni az egészségügyi személyzetről, az orvosokról, asszisztensekről sem, akik sokszor éjszaka is dolgoznak, és olykor emberfeletti munkát végeznek azért, hogy segíteni tudjanak. Kitartást kívánok ahhoz a szent feladathoz, amelyre hívást kaptak, a betegeknek pedig gyógyulást, felépülést.
Olyan rövid ez a földi életünk, miért nem tesszük azt, ami építő jellegű, segítő az embertársunknak? Legyünk a világ világossága és a föld sója!
Gáll Anna gyermekgyógyász főorvos