Mikor született a nemzet festője?
Feleslegesnek látszik a kérdés, hiszen a művész pontosan leírta Önéletrajzában: 1810. február 22-én született. Azonban a magyar művészettörténet-írásban és -publicisztikában mindegyre felbukkan egy másik dátum, amely szerint Barabás Miklós 1810. február 10-én született. Kiragadott példaként említem a Zádor Anna és Genthon István által szerkesztett Művészeti Lexikont és a Magyar Életrajzi Lexikon, 1000–1990 javított és átdolgozott kiadását. Néhány nagyon fontos szakmai kiadványban a festő születésének napját nem említik meg.
Honnan ered a bizonytalanság vagy éppen a tájékozatlanság a születésnapot illetően, amely meglehetősen zavaró, ha a „nemzet festőjét” emlegetjük?
1910 áprilisában Szmrecsányi Miklós terjedelmes és szép emlékbeszédet tartott az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat közgyűlésén, ahol Barabás Miklós születésének 100. évfordulóját ünnepelték. Az ott elhangzott szöveg megjelent a Lyka Károly által szerkesztett Művészet című folyóiratban, amelyhez a szerző a következő megjegyzést fűzte: „Barabás születési napját az ő saját előadása és eddigi életrajzai nyomán február 22-re tettem. Utólag Szegedy Maszák Hugó, a művész veje szíves volt Barabás Albertnek, a család egyik rokonának 1892. április 23-ról kelt leveléből velem közölni, hogy a márkosfalvi anyakönyv az 1810. évről Kovács esperesnek következő feljegyzését tartalmazza: »Tekintetes Barabás János úrnak kereszteltem Miklóst, február 10«, úgy látszik eszerint, hogy Barabás születési napja iránt maga is tévedésben volt, s mert az művészettörténetünket érdekli, szükségesnek tartottam ez új adat felemlítését.”
Az új adat tehát Barabás János Miklós nevű fiának a megkereszteléséről szólt, és nem a születéséről. Mivel számomra, számos egyházi irattár ismeretében, a keresztelésre vonatkozó megfogalmazás is szokatlan volt – az anyakönyvekben nem fogalmaznak a fenti személyes hangnemben –, megnéztem a márkosfalvi tiszteletes bejegyzését a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban. Ott pedig az anyakönyv egyik fejlécében ez olvasható világosan: „Az 1810-dik esztendőben Kereszteltettek” – majd az első bejegyzésben: „24ª Febr. Tit.[Tekintetes] Barabás János Urnak – Miklost.”
Barabás János úr Miklós nevű fiacskáját a székelyföldi gyermekhalandóság árnyékában, születése után két nappal siettek megkeresztelni, mert kicsi, vézna csecsemő lehetett, és talán nem is tartották életrevalónak. Szerencsénkre ahhoz képest élt még nyolcvannyolc évet, és hosszú, munkás életében több ezer képet rajzolt és festett.
Bialoszkurszki kapitány portréja
Barabás az Önéletrajzában a legkedvesebb baráti szavakkal emlékezett meg Bialoszkurszki kapitányról. Bukarestben ismerkedtek meg 1832-ben. „Egy orosz tiszttel barátkoztam meg – írja a festő –, aki igen művelt ember volt, és noha ő sokkal idősebb volt nálam, bizalmas barátságot kötöttünk, szívesen fogadva az ő jó tanácsait. Lengyel születésű volt, a neve Bialoszkurszki, Bécsben végezte tanulmányait az egyik katonaintézetben, ahonnan tiszti ranggal lépett az osztrák hadseregbe, de valami okból ezredesével párbajt vívott, s aztán jobbnak látta Oroszországba átmenni. Itt, Bukarestben kapitányi rangja volt a vezérkarnál, szépen rajzolt, nagyon szerette a művészetet, kocsija, lova volt, télen a szánját küldte értem, és sok kellemes estét töltöttünk együtt, kettecskén teázgatva. Amikor Bukarestből eljöttem, ő is két nappal utánam Pétervárra utazott, ahova rendelettel hívták be. Érzékenyen váltunk el, nem remélve, hogy az életben többször látjuk egymást.”
A képjegyzékben Barabás egy krétarajzot sorolt fel, amelyet 1832-ben készített a barátjáról, majd egy évvel később a Magyarigenben festett képek között bukkan fel újra Bialoszkurszki neve, akiről talán emlékezetből készített a festő egy miniatűr arcképet. Ez lehet az az akvarelltechnikával készült kép, amely ma ismeretlen helyen lappang, csupán fényképmásolatát őrzik a Magyar Nemzeti Galéria Fotóarchívumában. A reprodukciót Dománszki Gabriella 1983-ban megjelent Barabás-életrajzának képmellékletéből ismerem.
1839-ben a festő Gräfenbergbe utazott: „Miután gyakori fejfájásaim alkalmatlanok voltak, s éppen ekkor volt legnagyobb divatban a hidegvíz-gyógyászat, 1839. év tavaszán eltökéltem én is, hogy nyárára Gräfenbergbe megyek.”
A vízkúragyógyászat atyja, Vinzenz Priessnitz, „...akinek a nevét mindmáig elsősorban az általa hatásosan használt állott vizes borogatás tartja fenn – írja Csorba Csilla –, Barabás Miklós ott-tartózkodása idején élte fénykorát”. A kortársak szerint, Gräfenbergben „...a művelt Európa majd minden nemzetének képviselői összpontosulnak”.
Egy este a táncteremben, miközben Wesselényi Miklóshoz igyekezett, Barabás egy idegen úrtól kért helyet, hogy átmehessen. Amikor az hátrafordult, meglepődve és örömmel ismerte fel a régi barátját: „Csak egymásra bámultunk, és majdnem egyszerre kiáltottunk föl: »Barabás«, »Bialoszkurszki«. Egymás nyakába borultunk, és vége-hossza alig akadt a sok kérdezősködésnek. Bemutatta a nejét, és elmondta, hogy ő most ezredes és kalisi.”
Barabás a fentiekben nem említette meg, de a képjegyzékében szerepel egy újabb Bialoszkurszki-arckép, amelyet Gräfenbergben festett, valószínű, az utolsó délelőtti festegetés alkalmával.
A kedves barát három portréjából egyet ismertünk eddig, azt is csupán az említett fényképmásolat alapján. Nemrég azonban rátaláltam egy Fiatal katonatiszt című arcképre a Kieselbach Galéria gyűjteményében, s bár ennek sem a technikáját, sem a készítésének időpontját nem ismerem, alapos a gyanúm, hogy a festmény a fiatal és jóképű Bialoszkurszki kapitányt ábrázolja.
Nádasdy Ferencné Zichy Ilona arcképe
Barabás Miklós női portréi közül számomra gróf Nádasdy Ferencné Gróf Zichy Ilona (1849–1873) egyik nagyon szép arcképe a leginkább magával ragadó. Nádasdladányban a közelben élő fiam családjával jártam először meglátogatni a kastélyt, ahol a néhai grófnő élt. Mivel csak kívülről tudtuk megnézni az épületet, szaladgáltunk az unokáimmal a parkban, aztán vert hadakként hazatértünk. Később az Ausztráliában élő barátaimat vittem el az időközben felújított kastély belső termeit is végigjárni és megcsodálni a belső berendezéssel együtt a családi arcképcsarnok, az Ősök Csarnoka különböző időből származó arcképeit.
Tudtam, hogy nem fogom itt megtalálni a kedvenc képemet, inkább a hely hangulatát akartam átélni, megtapasztalni. A képet nem a család egykori lakóhelyén, hanem a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában őrzik. Veszprémi Nóra a 2009-ben megjelent, Barabás Miklósról szóló, színvonalas kötetében egy teljes oldalt szentelt a festmény kiváló reprodukciójának.
Bár jó lett volna a kastélyban eredetiben megszemlélni, nem volt nehéz belátnom, hogy ez a derűs, háromnegyed alakos, 95×75 cm nagyságú arckép aligha illene az egész alakos, nagy méretű, sokszor komor és merev történelmi portrék közé.
A hölgynek egy másik, szintén 1877-ben, Barabás Miklós által festett portréja látható a kastélyban; a kép a kislánya elvesztését gyászoló anyaként ábrázolja Nádasdy Ferencnét.
2014-ben ennek az egész alakos portrénak az állam általi megvásárlását és a kastélyban történt végleges elhelyezését volt, aki kifogásolta. Az origo.hu-n az volt olvasható, hogy „A festmény jobb alsó sarkában ugyan a keletkezés dátuma és Barabás Miklós aláírása is szerepel, de a modell kiléte nem egyértelmű. (...) Zichy Ilonát a Magyar Nemzeti Múzeum egyik arcképe alapján azonosították – olvasható tovább –, azonban a témában megkérdezett művészettörténész, Rum Attila hiába lapozta fel Barabás Miklós 1944-ben megjelent önéletírását. Ebben a művész tételesen felsorolja az 1830 és 1894 közt festett képeit, de Zichy Ilonáról készült portré nem szerepel a jegyzékben. Barabás 1877-nél 25 művét sorolta fel. Ezek között nem szerepel gróf Nádasdy Ferencné alias gróf Zichy Ilonáról festett portré.”
„Valószínűleg akadnak olyanok – teszi hozzá a cikk szerzője –, akik azt kérdezik most magukban: nem teljesen mindegy, kit ábrázol a számukra teljesen érdektelen női képmás?” Ez fájt!
Ezzel a lehetséges érdektelenséggel szemben Bányai Balázs, a székesfehérvári Szent István Múzeum történésze a következőképpen nyilatkozott egy interjúban: „Tudjuk, hogy 1877-ben legalább két portrét készített gróf Zichy Ilonáról. Az egyik festmény a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található, ez egy félalakos portré, amelyen Zichy Ilona, a jókedvű, kedves, figyelmes tekintetű, szerelmes feleség néz az érdeklődőre. (...) A másik portré (...) ugyanebben az évben készült. Ez egy egész alakos reprezentatív festmény, amelyen a grófné fekete ruhában szerepel, fején fekete gyászszalagot visel, a nyakában lévő medálon fiatalon elhunyt Anna lánya neve olvasható.” (magyarhirlap.hu)
Barabás képjegyzékében az 1877-es évben nem szerepel egyik arckép sem. Egy évvel korábban viszont négy kép is fel van jegyezve, amelyeket a festő Nádasdy Ferencnéről készített: „2146. Nádasdy Ferencné sz. Gr. Zichy egész alak; 2147. dtto Gr. Zichy Jánosnénak nagy olaj térdkép; dtto férjének két térdképben.” Mi történhetett? Elképzelhető, hogy ez alkalommal a kitűnő memóriájára büszke festő tévedett, amikor az 1877-re datált képeit az 1876. évi művei közé sorolta.
Jánó Mihály
