Csillagászat, matematika és a fizikai tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónőket ismertek el Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).
A nőnaphoz kötődő rendezvényen évről évre olyan fiatal kutatónők munkásságát díjazzák, akik a magyarországi és nemzetközi tudományos életben is kiemelkedően teljesítenek, mindemellett pedig a fiatal lányok körében is örömmel népszerűsítik a műszaki és természettudományos pályák sokszínűségét és lehetőségeit. Az Eurostat adatai alapján 2018-ban az Európai Unióban dolgozó mintegy 15 millió kutató és mérnök között a nők aránya 41 százalék volt, Magyarországon ez az arány mindössze 30 százalék körüli. Mindez azzal magyarázható, hogy a kutatói és anyai hivatás közti egyensúly megteremtése sokszor különösen nagy terhet ró a nőkre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.