A koronavírus-járvány miatt a nyári Európa-bajnokság halasztását kéri az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) az olasz szövetség (FIGC), abban a reményben, hogy így be tudják fejezni a jelenleg szünetelő bajnoki idényt.
„Megpróbáljuk befejezni a bajnokságot, ez lenne sportszerű és korrekt a klubok rengeteg befektetése és áldozata után” – jelentette be vasárnap Gabriele Gravina, az FIGC elnöke. A Serie A küzdelmei március 9-én a 26. fordulóval megszakadtak. Arról, hogy befejezik a bajnokságot vagy sem, hétfőn határoz az FIGC.
Az FIGC korábban azt közölte: ha lehet folytatni az olasz élvonalbeli bajnokságot, akkor rájátszás dönthet a bajnoki címről, mivel arra már szinte biztosan nem lesz lehetőség, hogy az összes elmaradó mérkőzést pótolják. Ezúttal azonban Gravina reményét fejezte ki, hogy június 30-ig kitolhatják az idényt, amennyiben az UEFA az Európa-bajnokság halasztása mellett határoz.
A kontinensviadal a tervek szerint június 12-én kezdődik Rómában, a július 12-ig tartó tornát 12 városban, köztük Budapesten és Bukarestben rendeznék. Az UEFA egy hete cáfolta az Eb halasztásáról szóló sajtóhíreket, és hozzáfűzte: „a tervezett menetrendet nem kell módosítani”. Az európai szövetség ma tart egyeztetést a nemzetközi sorozatokról és az Eb-ről.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.