Több faházra is kiterjedő, komoly károkat okozó tűz pusztított vasárnap hajnalban Sepsiszentgyörgyön a Csíki negyedi Otthon sétányon.
A megyei katasztrófavédelem közlése szerint a lángok először egy faházban csaptak fel, elborítva azt, majd átterjedtek a mellette lévő, szintén fából épült melléképületre. A szomszédos két melléképületbe is belekaptak a lángok, egy szintén fából készültbe és egy kisebb raktárba. Végül a lángok a harmadik szomszédot is elérték, itt egy újabb faraktár gyúlt ki, illetve egy faház egyik fala is megégett. Emellett a tűz elért egy másik faraktárként használt ingatlant is, összesen mintegy 140 négyzetméteren pusztítva. Az első házikó teljesen leégett, a berendezés megsemmisült, amint a melléképület is. Az épületek közül a faház, valamint a két raktárnak használt megsemmisültek, a lakóháznál pedig még időben sikerült megfékezni a tüzet. A faraktárnak a teteje sérült, valamint a berendezés egy része. A hatóság úgy véli, a tűzvészt egy kályhából kikerült zsarátnok vagy szikra okozhatta. Három jármű és 13 tűzoltó több mint négy órán keresztül harcolt a lángokkal, reggel kilenc körül sikerült teljesen eloltaniuk. Emberi áldozata nem volt a szerencsétlenségnek. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.