Öt javaslat a vállalkozások védelmében

2020. március 23., hétfő, Közélet

Ötpontos javaslatcsomagot nyújtott be a Romániai Magyar Közgazdász Társaság az RMDSZ Gazdasági Tanácsának, konkrét igényegeket fogalmaztak meg olyan intézkedésekre, amelyek a vállalkozásokat segíthetik abban, hogy átvészeljék ezt az időszakot.

  • Bezárt az összes vendéglő – a többi ágazatra is kihat a szükségállapot. Fotó: Albert Levente
    Bezárt az összes vendéglő – a többi ágazatra is kihat a szükségállapot. Fotó: Albert Levente

„Románia legnagyobb magyar gazdasági szervezeteként fontosnak tarjuk, hogy válság idején gyakorlati megoldásokban gondolkodjunk és a vállalkozókkal konzultálva próbáljunk segítséget nyújtani” – idézi a szervezet közleménye Gyerkó László nyilatkozatát.

Az RMKT elnöke elmondta, online vállalkozói fórumokon kérdezték meg az erdélyi magyar cégtulajdonosokat, vezetőket, hogy mit tartanak ők hasznos és reális segítségnek, ezt követően öt pontban fogalmazták meg javaslataikat. Adókedvezmény bevezetését sürgetik az alkalmazottak utáni járulékokból. Gyorsított eljárású, bürokráciamentes hiteleket kérnek alacsony kamattal, állami garanciával, 3–6 hónapos türelmi időszakkal. Az áfa és egyéb járulékok törlesztésénél szintén 3–6 hónapos türelmi időszak bevezetését kérik, vagy a fizetési kötelezettség teljes eltörlését erre az időszakra. Javasolják az alkalmazottak bérfizetési kötelezettségének meghatározott időre szóló állami átvállalását, valamint azt, hogy a hiteltörlesztések határidői a futam­idő meghosszabbításával legalább 3 hónappal eltolhatóak legyenek.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a legtöbb vállalkozás számára a bérek után fizetendő járulékok jelentik a legnagyobb problémát. Ugyanakkor bíznak abban, hogy az RMDSZ felvállalja ezeket a javaslatokat és a kormány elé terjeszti azokat, „hogy az erdélyi magyar gazdasági szereplők átvészelhessék ezt a nehéz időszakot”.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 655
szavazógép
2020-03-23: Közélet - Ferencz Csaba:

Az igazságkereső (Búcsú Boldizsár Bélától)

Boldizsár Béla többé nem üti be magát a szerkesztőségbe, hogy az igazságérzetét zavaró esetet elmeséljen. Boldizsár Béla többé nem szervez nagycsaládosoknak kirándulást, nem ölti magára a 15. Székely Hátárőr Gyalogezred egyenruháját, nem áll díszőrséget Borúra derű feliratú, féltve őrzött magyar zászlójával. S nem adja meg a hangot a marosvásárhelyi autonómia­tüntetésen, vagy ott, ahol közösségi jogaink, a székely autonómia fáklyáját kellett emelni. Boldizsár Béla mostantól az égi hagyományőrző huszárokat vezeti...
2020-03-23: Közélet - :

Csalók kopogtatnak

Csalók kopognak be lakásokba különböző indokokkal – érkeztek jelzések a közösségi oldalakon, és szerkesztőségünket is keresték már ez ügyben: a csalók azzal jelentkeznek, hogy koronavírus ellen fertőtlenítenek.