Ügyfélfogadás
Értesítjük hirdető ügyfeleinket, hogy a koronavírus-járvány miatt mind az apróhirdetési, mind a reklámirodánk naponta 11–14 óra között tart nyitva. 14 óra után kizárólag gyászjelentőt fogadunk el, a szöveget, kérjük, küldjék el a korrektura@3szek.ro címre, az ellenértékét pedig másnap a fent jelzett időintervallumban kell törleszteni.
Háromszék
Tisztelt Előfizetők, kedves Olvasóink!
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott központi és helyi intézkedések a Háromszék megjelenését jelen állás szerint nem befolyásolják: továbbra is mindennap lesz újság. Az ezzel ellentétes híresztelések álhírek. A munkatársak védelme érdekében – mind a szerkesztőség, mind a szolgáltatórészlegek, mind a lapterjesztés vonatkozásában – meghoztuk a javasolt és megfelelő intézkedéseket. Átszerveztük a működést „otthoni üzemmódba”, korlátoztuk az ügyfélfogadó irodák nyitvatartási idejét. A leginkább kitett személyzet – a lapkihordók és elárusítók – esetében is foganatosítottuk a szükséges óvintézkedéseket, ám mozgásukat – értelemszerűen – nem korlátozhatjuk, hiszen a nyomtatott lapot kézbesíteni kell az előfizetőknek, az újságárudák működése sem állhat le.
Minden hónap utolsó harmada a lapkihordók révén és az elárusítóhelyeken a következő időszakra szóló előfizetések időszaka. Kérjük előfizetőinket, fogadják bizalommal lapkihordóinkat, s az általános óvintézkedéseket betartva keressék fel bizalommal az elárusítóhelyeket.
Reklám- és apróhirdetési irodánk csökkentett programmal, 11–14 óráig tart nyitva. Kérjük, hogy a program ideje alatt egyenként lépjenek be az irodába. Megértésüket köszönjük.
Háromszék
Heti sürgősség
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szakemberei a március 16–23. közötti időszakban 394 esetet láttak el, közülük 127 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. A következő esetek fordultak elő: 19 szív- és érrendszeri; 37 ideggyógyászati; 38 sebészeti; 121 belgyógyászati; 49 gyermekgyógyászati; 46 nőgyógyászati; 19 pszichiátriai; 43 ortopédiai sürgősség. Erőszakos cselekmények nyomán szerzett sérülésekkel 7 személy, kullancscsípés miatt egy személy jelentkezett. Emellett összesen négy ittas személyt részesítettek kezelésben.
Az említett időszakban 8 kislány és 10 kisfiú jött a világra.
Színház
MÚLTIDÉZŐ ELŐADÁS-SOROZAT. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház díjnyertes és a közönség körében népszerű színházi előadások felvételeit kínálja megtekintésre az érdeklődőknek – az 1997/1998-as évadban készült Alkésztisz című produkciótól a 2008/2009-es Figaro házasságáig – minden szerdán és vasárnap 20 órától.
A színház Facebook-oldalán vetített múltidéző előadás-sorozat következő darabja március 25-én, szerdán 20 órától Moliére: Don Juanja Barabás Olga rendezésében.
JEGYEK VISSZAVÁLTÁSA. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetősége felhívja a közönség figyelmét, hogy a március folyamán elmaradt előadásokra vásárolt jegyeiket hétköznapokon 11–13 óráig tudják visszaváltani a központi jegyirodában. Az online kiváltott jegyek árát a Biletmaster jegyértékesítő rendszer automatikusan visszautalja a vásárlók bankszámlájára.
Tánc
A HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES a kényszerszünet miatt szintén a virtuális térbe költözik át és közönségét pár régi előadással örvendezteti meg. Ma 19 órától kezdődően heti kétszer fognak online vetítéssel jelentkezni a Háromszék Táncegyüttes Facebook-oldalán: facebook.com/haromszek. A részletes program: március 24-én 19 órától Erdély-menyegző (rendező-koreográfus: Mihályi Gábor / 2015–2016-as évad); március 28-án 19 órától Hol jársz, hová mész? (rendező- koreográfus: Ivácson László / 2007–2008-as évad); március 31-én 19 órától „Száz évig” – Fodor Sándor „Netti” emlékére (rendező-koreográfus: Könczei Árpád / 2010–2011-es évad); április 4-én 19 órától A maszkura (rendező-koreográfus: Ivácson László / 2011–2012-es évad); április 7-én 19 órától Csillagösvény népe (rendező- koreográfus: Orza Călin / 2017–2018-as évad).
Hitvilág
ÉLŐ KÖZVETÍTÉSEK SEPSISZENTGYÖRGYRŐL. A szükségállapot idején a Szent József-templomból szentmiséket közvetítenek hétköznap 18 és vasárnap 9 órától. * A Krisztus Király-plébániáról hétköznap és vasárnap 17 órától a Facebookon és a krisztuskiraly.ro honlapon élőben közvetítenek. Lelki cukorka: hétköznaponként 11.30-tól együtt imádkozzák a napközi imaórát, mely után XVI. Benedek pápa A Názáreti Jézus könyvének 2. kötetéből osztanak meg gondolatokat. Szentírásolvasás hétköznaponként 14.45-től: együtt olvassák Isten igéjét Karcsi tisztivel.
ÉLET A LÉLEKBEN. A szükségállapot ideje alatt az Élet a Lélekben imacsoport találkozóit csak keddenként 19.15-től lehet hallgatni az eletalelekben.ro honlap Élő adás menüpont alatt.
BOLDOG ÖZSÉB RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA. Kézdivásárhelyen rendszeres élő közvetítést indítanak a szentmisékről. Az élő közvetítés a szentmisék sorrendjét és időpontját követi: hétfőtől péntekig 17 órakor minden nap; kedden, csütörtökön, szombaton reggel 8 órakor is; vasár- és ünnepnapokon az élő közvetítés 10 órakor kezdődik; nagyböjt vasárnapjain 16.15-kor keresztúti ájtatosságot közvetítenek. Lelki bekapcsolódásra, de lelki áldozásra is lehetősége van mindenkinek, aki az élő szentmise-közvetítést nézi, hallgatja.
EVANGÉLIKUS ÁHÍTAT. Hétfőtől szombatig 18 órától 5 perces evangélikus áhítatokat közvetítenek a Sláger Rádióban (105.9 FM) és az egyház www.evangelikus.ro honlapján.
CSINÓDON ELHALASZTJÁK A BÚCSÚT. Sepsiszéki Nagy Balázs értesíti mindazokat, akik a csinódi ökumenikus kápolna búcsús ünnepére szoktak járni, hogy idén elmarad a március 25-re meghirdetett szabadtéri szentmise. Az ünnepséget az élet normalizálódása után, egy későbbi időpontban tartják meg. Addig is végzik a napi imaszolgálatot és a beérkező imaszándékok mellett a járvány mielőbbi megfékezéséért is imádkoznak.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Ojtozban szerdán és csütörtökön 8.30-tól 16.30-ig szünetel az áramszolgáltatás.
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJTÉS. A Tega Rt. folytatja a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközök, használt bútorok, szelektív hulladékok és textíliák ingyenes gyűjtését a házaktól. 5 kg leadott üvegért fél liter sört adnak (síküveget nem fogadnak el). Az e heti program: ma Árkoson, szerdán Gidófalván és Étfalvalvazoltánban, gyűjtenek. Telefon: 0267 310 123.
SPECIÁLIS BÉRLETEK. A sepsiszentgyörgyi Multitrans Rt. székhelyén a speciális bérletek (háborús veteránoknak, forradalmároknak, volt politikai foglyoknak) negyedévi láttamozása március 23. és április 3. között, hétköznap 11–14 óráig lehetséges. Érdeklődni a 0267 351 156-os telefonon lehet.
LELKI SEGÉLY TELEFONON. Sepsiszentgyörgyről is hívható az erdélyi telefonos és internetes lelkisegély-szolgálat, amelynek szakembereihez hétköznap 19–23 óráig fordulhatnak a 0754 800 808-as normál díjas telefonszámon. A névtelenül igénybe vehető szolgáltatás online is működik, az internetes tanácsadás a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com címen érhető el.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Help Net (Sugás Áruház, telefon: 0367 802 977, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Ambrózia (0267 360 608) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Írd meg!
A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete a kommunista diktatúra évtizedeire emlékező írásokat vár megyénk íráskészséggel rendelkező polgáraitól. Életkortól függetlenül ajánlják a fiatalabbaknak a kérdés–felelet, interjú megoldást, míg azok, akik megélték azt a több évtizedes időszakot, saját emlékeiket írják meg. A visszaemlékezés három gépelt oldalnál nem lehet hosszabb fényképekkel, eredeti dokumentumok másolatával együtt. Az elbírálásnál a saját, megélt események olvasmányos, egyéni stílusban történő megírása előnyt élvez. Nevet, címet, jelszóval zárt borítékban kell mellékelni a beküldött íráshoz. Életkortól, témától függetlenül az eredetiséget és az irodalmi igényű megfogalmazást tekintik fontosnak.
Az első három legjobbnak tartott írás jutalomban részesül. Az elsőt 500, a másodikat 400, a harmadikat 300 lejjel jutalmazzák. Beküldési határidő: október 10. Az eredményt nemzeti ünnepünkön, október 23-án hirdetik ki. A legjobb írásokat magyarországi ’56-os szervezetek könyvben is kiadják. Az elkészült emlékező írásokat a Volt Politikai Foglyok irodájában (Sepsiszentgyörgy, Martinovics Ignác utca 2. szám) péntekenként 10–12 óráig kérik leadni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.