A Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt törölte a május 8. és 24. között kiírt svájci elit világbajnokságot. A mostani törlést megelőzően, utoljára 1946-ban maradt el vb, akkor a második világháború miatt a válogatottak még nem álltak készen a tornára.
A szervezet szombaton közölte: május 21–23. között nem rendezik meg Zürichben az IIHF éves kongresszusát sem. Hozzátették: a kongresszus egyelőre bizonytalan helyszínű és időpontban megtartott pótlásán egyeztetnek arról, hogy mikor lehetne Svájcban világbajnokságot rendezni, tekintve, hogy 2025-ig már korábban döntöttek a helyszínekről.
Világbajnokságokat 1920 óta rendeznek, sokáig a téli olimpia éveiben az ötkarikás játékok tornája számított világbajnokságnak. A tornát a második világháború miatt 1940 és 1946 között nem tartották meg. Később, 1980-ban, 1984-ben és 1988-ban az olimpia évében nem tartottak világbajnokságot, és az olimpiai aranyérmes nem mondhatta magát világbajnoknak. Így aztán az utolsó alkalom, amikor vb-rendezést törölni kellett 1946-ban volt, ilyen lépésre tehát 74 éve nem kényszerült az IIHF.
Az elmúlt hetekben, napokban a nemzeti bajnokságok világszerte sorra leálltak, edzeni sem lehetett, Európában sok helyen még a jégpályákat is leolvasztották, az erős ligák közül csak az orosz bázisú KHL rájátszása folyik – hivatalosan április 10-ig áll a játék –, de például az NHL küzdelmei szünetelnek.
Az IIHF már a múlt pénteken törölte a divízió II- és III-világbajnokságokat minden korosztály számára, korábban pedig a női elit világbajnokságot is, amelyen a magyar csapat fennállása során először szerepelt volna. A szövetség nemrég jelentette be, hogy nem rendezik meg a divízió I-világbajnokságokat sem, így a magyar férfi válogatott nem lép pályára április 27. és május 3. közötti ljubljanai I/A tornán, amelyen sorrendben a dél-koreai, az osztrák, a francia, a házigazda szlovén, valamint a jobbára székely hokisokból álló romániai csapattal találkozott volna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.