„Ha kezedben az olaj, akkor tied az ország. A népet viszont csak akkor uralod, ha az élelmiszert is megszerzed!”
(Henry Kissinger)
Talán nem most kellene előjönnöm ezzel az írással. Lehet, nem jó a pillanat, de lehet, most érzékenyebbek vagyunk rá. Mert talán most szembesülünk mi, fejlett európaiak, hogy mennyire sérülékeny is a „jóléti társadalom” gazdasági rendszere, amelyet felépítettünk. Vagy hagytunk felépíteni. Lehet, most meginogtunk egy kicsit a hitünkben. Talán félünk. Ne féljünk, túléljük! És ha okosak vagyunk, erősebbek leszünk. Erősebbek leszünk, ha képesek leszünk levonni a helyes következtetéseket. Ez csak egy próba. Még csak nem is főpróba.
Lehet, eltávolodtunk a valódi értékektől. Csillogó, talmi arany után rohanunk a délibáb bűvöletében, és a vihar legkisebb fuvallatára ott állunk meztelenül és kiszolgáltatottan. Azért, mert képtelenek vagyunk gondoskodni magunkról. Mert ezt megtette eddig a Nagy Testvér. Aki mindent lát, mindent ellenőrzése alatt tart, de elfogadjuk, mert jó a langyos pocsolyában.
A GDP perverz statisztika: a fogyasztást méri. Nem tartalmazza sem az önellátást, sem a megtakarítást. Növeltük a GDP-t. Beletettünk apait-anyait, annyira, hogy ma hasonló összegeket költünk a „tervezett elavulásra”, mint a valódi fejlesztésre. Mert ha nem kell kidobni az autót, a hűtőszekrényt, a televíziókészüléket… a villanyégőt (az első termék, amelynek romlása tervezői munka eredménye), nincs fogyasztás. Ha nincs fogyasztás, nincs GDP.
Parafrazálok, mert idézni pontosan nem tudom: az a hit, hogy egy papírdarab, amelyen azt írja, hogy 1 $, egy dollárt is ér, semmivel sem racionálisabb, mint az Istenbe vetett hit. És az még a jó eset, amikor a kezedben van ez a darab papír. Ma a világ pénzügyi forgalmának 90 százaléka elektronikus úton történik. Naná, hogy nincs mögötte aranyfedezet!
Modern rabszolgaság. Dolgozol, hogy legyen tető a fejed fölött, autód, amellyel munkába járj. Dolgozol, hogy rabszolgálhass. És mi lesz, ha holnap nem lesz kenyér? Mi lesz, ha egy hétre kiesik az áramszolgáltatás? Ha nincs áram, nincs víz, nincs fűtés, nincsenek kasszagépek…
Csúnya dolog, amit most mondok: de azok, akiknek van egy darabocska földünk, bizakodóak vagyunk: bármi legyen, éhen nem halunk! Mekkora föld kell? Felelősséggel állítom, hogy egy kevés tudással egy ár, azaz száz négyzetméter elég ahhoz, hogy egy család nyári zöldségszükségletét megtermelje. Még télire is jut belőle. Elérhetetlen? A városok tíz kilométeres körzetében, lehet. De kicsit tovább: egy új Dacia Logan árából lehet vásárolni igazi falusi gazdaságot: házzal, pajtákkal, diófával. Hát nem érdemesebb ilyenre felvenni egy hitelt, mint egy autóra? Autó, amely tíz év után a roncsprogramban végzi. Vagy telek, diófa, amelynek majd az unokák is örvendenek. Lehet, hogy romos az a ház. De ahogy időd, pénztárcád engedi, rendbe szeded. Megmented az enyészettől, és lehet, megmented a családodat. És lehet, megtetszik a gazdálkodás.
Atavisztikus ösztön, talán még nem veszett ki belőlünk. Semmilyen zöldségnek, gyümölcsnek nincs olyan íze, mint annak, amelyet a saját kezeddel megtermeltél. És talán rájössz, hogy ez valódi érték. Egy kicsit megízleled az isteni teremtés csodáját.
„Szegénység van?! Hatalmas bűn fogja a világunkat maga alá temetni, mert gyermekeinket, fiataljainkat nem tanítjuk meg megélni, gazdálkodni!” (Böjte atya)
Klárik László
