Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Sorsjáték életre-halálra

2020. március 27., péntek, Kultúra

Az emberi színházért című könyvében Georgio Strehler színész, rendező, a világhírű Piccolo Teatro igazgatója írta: „Az én mesterségem, hogy történeteket meséljek a többieknek. Nem értitek, hogy a mesélés eszközei csak tények, ürügyek, hogy elmondhassuk másoknak, ami bennünk van? Egyetlen szál kötélen, egy téren, húsz méterrel a föld felett, egy széken csücsülve, ez is a módja lehet annak, hogy elmondjuk, mire képes az ember ott fenn a maga székével. Elmondom, hogy ott van, hogy bármelyik pillanatban leeshet, de nem esik le, fél, de nem mutatja...”

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A könyv elolvasása után eltelt két évtized. Színházban ültem, nézőtéren, nem kis szorongással vártam az előadás kezdését. Akkor este életét mentő, súlyos műtét után lépett színpadra fiatal pályatársunk. Közvetlen játszótársa az a színész volt, aki a műtét ideje alatt és után tartotta a kapcsolatot közte és az érte aggódó társulat között. Nem hittem a szememnek. A játék teljes értékű játék volt. Egymásból építkező, egymásra csodálkozó, egymást óvó-védő két ember páratlanul tiszta játéka. Adott pillanatban felkerültek egy székre. Folyt az egyre fergetegesebben zajló játék egy parányi helyen, „perzselő dobogón”. Bármikor leeshettek volna... Artisták bátorsága, bohócok titka, költők hite együtt, két komédiás lelkében.

Valahol olvastam, hogy egy színházi előadás ünnep, amelyhez nincsen fogható. Az a megidézett előadás ünnep volt a javából.

Ma, 2020. március 27-én, a színházi világnapon az ünnep elmarad. Nálunk és mindenütt. A színház épülete – itt és bárhol máshol –, akármilyen mutatós is, semmitmondó, rideg, jellegtelen épületté szürkül. Hiányoznak a titkai. Elmarad a találkozás csodaváró és csodateremtő között. Mert csodaváró lesz minden ember, amikor tudtán kívül a nézőtéren moccan benne az egykori gyermek. Csodateremtő lesz minden színész, amikor az egykori gyermek hitével, teljes sorsával áll a csodavárók elé a perzselő dobogón...

Pontot tehetnék itt szerény írásom végére, a szerkesztők örömére, hiszen írásomban jelen van minden, aminek több könyvtárnyi irodalma van mindenütt: nem tehetem, pontot nem teszek.

A küzdelmesen szép sorsú sepsiszentgyörgyi színháznak mezítlábas gyermekkora volt. Gyakran megalázott gyermekkora. Mindennek közepette, díszletek közé zsúfolódva, nyitott teherautón is eljutottak a megszólításra váró emberekig. Aztán hogy mindenkihez eljussanak örömet osztani, megtakarított napidíjaikból autóbuszt vásároltak maguknak.

Sylvester Lajos – igen találóan – nevezte egykori elődeinket Déryné székelyföldi gyermekeinek.

A mezítlábas gyermekkorral született meg Közép-Európa legkisebb színházi városa 1948 augusztusában, Nagyboldogasszony napján. Azóta négy nemzedék váltotta egymást. Kudarcok, remények, bukások, örömek, csalódások, újrakezdések... Ma Sepsiszentgyörgy Közép-Európa egyik legkeresettebb színházi városa. Gondviselés vigyázta, egyre szerethetőbb városa. Két éve töprengek azon – a 70. születésnap óta –, hogy ha nem születik meg ez a színház Sepsiszentgyörgyön, milyen lenne ma, 2020-ban a város lelke, hangulata, közérzete...

Az ezredforduló előtt és után működött a színház stúdiójában az ország egyetlen magyar nyelvű, zenés televíziós gyermekszínháza. Egyik előadásban a sepsiszentgyörgyi színház sorsát annak a szekérnek a sorsához hasonlítottam, amelynek mind a négy kerekének pontosan és megbízhatóan kell működnie, hogy haladjon a szekér. Meghívtam négy színészt. Négy egymást követő nemzedék tagját. A legidősebb, Ambrus Sándor a 90. évét taposta, a legfiatalabb nemrég szerződött hozzánk. Őt azért, mert szerény volt, alázatos, a szó igaz értelmében. Szerethető, tisztességes volt, és játékában felfénylett az önfeláldozó szeretet. Miközben a mesét mondtam, játszottunk – egyenként mutattam be a színház „négy kerekét”, megbízható kerekét.

Azóta sok év telt el. A jelképes színházi szekérnek két kereke már régen elgurult az Időben...

A legkisebb kerék az a színész volt, akit színházunkhoz kitartóan hű közönsége tegnapelőtt láthatott izgalmasan újszerű, eredeti, hiteles Romeóként a világhálón, akinek fényképét a Háromszékben láthatta az olvasó, Nagy Alfréd. Frédi öt nappal a színházi világnap előtt lépett ki örökre a játékból. Ő a közönség hűségét a saját színész hűségével hálálja meg. A mai ünnepen is „színre lép”. Talán nem véletlen, hogy a műsorra tűzött Hamletben láthatjuk a már említett, felejthetetlen szék-jelenetben Rosencrantz szerepében. És véletlen lenne, hogy a válságműsor első előadásában, az Alkésztiszben azt a Veres Lászlót is láthattuk – pályája egyik megrendítően izgalmas alakításában –, aki nemrég tragikus kimenetelű baleset áldozata lett? Mintha a teljes sorsával szolgáló komédiások emlékét törékeny sorsú „teremtményei”, szerepei próbálnák tovább éltetni a rohanó időben.

Erkölcsi kötelessége minden színésznek, hogy legalább egy színházi ünnepnapon „függöny elé” hívja a háttérben szolgálókat, akik nem alárendeltjei a művész embernek, hanem együtt álmodó, (taps nélkül) szolgáló, nélkülözhetetlen sorstársak.

A színész életének értelmet mindenkori közönsége ad. A színház kapuja ma nem nyílik ki. A következő üzenet azoknak szól, akiknek ma hiányzik a színház. Egyszer a Mesekaláka sorozatot meg kellett szakítanunk egy időre. De a gyermekek szombaton mégis ott álltak a nagykapu előtt. Haza kellett küldenünk őket. A következő szombaton megint ott álltak. A harmadikon ismét. Szép szóval megmagyaráztuk, várják meg, amíg mi hívjuk őket. A negyedik szombaton nem volt senki a kapu előtt. Amikor valaki felment abba a stúdióterembe, ahol zajlottak az előadások, ott talált egy gyermeket. Egyedül ült és várta a csodát a sötétben.

Az ötödik szombaton a színház nagykapuja kinyílt. „egyszál hegedű / a tengeren / múlt és jelen / s tán a jövendő // süllyedő-félben / süllyedőben // csak a kapitány / két szeme / csak egy pillanatra / csukódott le // nagy baj nem lehet amíg / velünk a zene” (Kányádi Sándor: Bartók)

László Károly

Hozzászólások
Szavazás
Tart-e a koronavírus-járvány második hullámától?







eredmények
szavazatok száma 93
szavazógép
2020-03-27: Nyílttér - :

Megízlelni a teremtés csodáját

„Ha kezedben az olaj, akkor tied az ország. A népet viszont csak akkor uralod, ha az élelmiszert is megszerzed!”
(Henry Kissinger)
2020-03-27: Kultúra - :

Búcsú Nagy Alfrédtól

Szerdán kísérték utolsó útjára Nagy Alfréd színművészt. A járvány miatt szűk körben tartották a temetést, kollégái, ismerősei, pályatársai közül szinte senki nem lehetett jelen. Többnyire a Facebookon búcsúztak tőle barátai. A 80 éves Nemes Levente színművész, a Tamási Áron Színház egykori igazgatója eljuttatta lapunkhoz Nagy Alfrédról írt laudációját, amelyet 2014-ben a Kaszás Attila-díj átadóján ő maga olvasott fel a budapesti Vígszínházban. Attól különleges ez a méltatás, hogy valójában a kollégák Nagy Alfrédról alkotott véleményeit gyűjti egy csokorba.