Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) számára még mindig nyitott kérdés, hogy mikor indulhatnak újra a nemzeti bajnokságok, amelyeket a koronavírus-járvány miatt felfüggesztettek. A szervezet elnöke, a szlovén Aleksander Čeferin elmondta, három olyan tervük van, amelyek alapján le lehet zárni a szezont.
„Senki nem tudja, mikor fog véget érni a járvány. Mi jelenleg rendelkezünk egy A-, B- és C-tervvel, folyamatosan kapcsolatban vagyunk az egyes ligákkal, felállítottunk egy munkacsoportot, de még meg kell várnunk, hogy egyéb területeken milyen előrejelzésekről számolnak be” – nyilatkozta Čeferin. Amíg a különböző egészségügyi szervezetektől nem kapnak megfelelő információkat – mondta –, addig különböző opciókban kell gondolkodniuk a szezon befejezésével kapcsolatban.
„A szezon május közepén, júniusban, de lehet, csak június legvégén indulhat újra. Még arra is van javaslat, hogy esetleg a következő szezon kezdésére tervezett időszakban zárul a futó idény, a következőt pedig eltoljuk egy kicsivel. Anélkül, hogy tudnánk, mikor ér véget a járvány, képtelenség egy végső tervet felvázolni” – magyarázta az UEFA szlovén elnöke.
Arról már meghozta a nehéz döntést a szövetség, hogy az Európa-bajnokságot egy évvel elhalasztják, ahogyan a Bajnokok Ligája és az Európa-liga döntője is új időpontot kapott. A labdarúgók fizetésének csökkentéséről kategorikus véleménye volt az elnöknek, aki 2016 óta vezeti a szervezetet. Mint fogalmazott, ebben a helyzetben „nincs helye önzésnek”, és örömmel vette, hogy a labdarúgók jól fogadták a fizetésük lefaragásáról szóló javaslatokat.