Nem állt meg a járőröző rendőrök jelzésére egy gépkocsi vezetője a Păiuș David és az 1918. december 1. út találkozásánál, ezért a hatóságok üldözőbe vették.
A jármű a városközpont felé vette útját, a rendőröknek végül erőszakkal sikerült megállítaniuk a Sport utcában. Mindezek ellenére a 39 éves gépkocsivezető továbbra sem nyugodott, indult volna ismét, ezért a rendőrök kiemelték autójából, és mivel erőszakossá vált, meg is bilincselték. Ezt követően szondába fújatták, a műszer pedig 1,00 mg/l szesztartalmat mért leheletében, így a férfit kórházba kísérték vérvételre. Mint később kiderült, jogosítványa sem volt, így 24 órára őrizetbe vették – számolt be a hétfői esetről a megyei rendőr-felügyelőség. Kézdivásárhelyen egy robogót vezető fiatalember akadt fenn a hatósági rostán. Őt tegnapra virradó éjszaka állították meg, és mint kiderült, semmiféle irat nem volt nála, alkoholszagot is árasztott, ezért szondába fújatták. A 22 éves férfi leheletében 0,28 mg/l szesztartalmat mért a műszer. A rendőrség közölte, az ittas vezetőnek jogosítványa sem volt, de a robogóról sem volt semmilyen bejegyzés a hazai nyilvántartásokban. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.