Pedagógusok beszámolóiból tudom: a jövőről készült fogalmazásaikban a mai gyermekek nagyon gyakran írnak arról, hogy vagy háború lesz, vagy nem lesz mit ennünk, és a klímaváltozás miatt fog az emberiség nagy része elpusztulni. Most meg itt van ez az új vírus is… Nem csoda, hogy a felnövekvő nemzedék szorong.

A gyermekeink eddig már rengeteg igaz vagy hamis információt gyűjtöttek be a járvány kapcsán a közösségi oldalakról, a képernyőkről. Időnként a felnőttek beszélgetéseiből is elcsípnek egy-egy foszlányt és próbálják összerakni a mozaikkockákat. A napokban az ötéves kislányom kézzel-lábbal magyarázta, hogy a rossz bácsik egy palackot lőttek fel nagyon magasra, és amikor az felrobbant, sárga felhő ömlött ki belőle – na, az volt a koronavírus. Érintetlen kis mesevilágába valamiképpen már benyomult az egyik összeesküvés-elmélet.

Ahogy egyre több a rossz hír és negatív fejlemény járványügyben, úgy egyre fontosabb, hogy beszélgessünk a jelenségről gyermekeinkkel. Az aggodalmaktól megvédeni őket nem tudjuk, de segíthetünk nekik helyükön kezelni a történéseket és csökkenteni a szorongásaikat.

Az első lépés mindehhez, hogy felnőttként, szülőként elsősorban saját magunkat „tegyük helyre”. Néhány héttel ezelőtt számomra is komoly belső munkát igényelt az, hogy elfogadjam: megváltozik a minket körülvevő, eddig megszokott módon működő világ. Nagyon sokféle érzés kavargott bennem, félelem, aggodalom, bizonytalanság, tehetetlenség, a családom sorsa miatt érzett felelősség, s mindez azonnali intézkedésekre, döntésekre, lépésekre indított. Kellett néhány nap befelé fordulás és imádság, hogy helyükre kerüljenek a dolgok; ezek azok a nehéz helyzetek, amikor tudatosítanom kell, hogy az emberi erőm, tudásom, eszközeim és erőforrásaim végesek, többre van szükségem a megoldáshoz. Miközben körülöttünk összeomlik egy addig létező világ, nem adhatom az életemet egy vírus kezébe, hanem inkább Isten kezébe ajánlom magam és a családom.

Eldöntöttem, hogy távolságot tartok a csapból is folyó koronavírushírektől és -tudósításoktól. Ha állandóan azt olvassuk, halljuk, hogy mennyivel nőtt a fertőzöttek száma a világon, hányan haltak meg, és hogy gyenge lábakon áll az egészségügyi rendszer, akkor mindez erősebben jelen lesz a gondolatainkban, és – egyes kutatások szerint – az immunrendszerünket is képes gyengíteni. Minél gyakrabban halljuk, annál inkább hat ránk. Ezért ma már csak naponta egyszer olvasok híreket, szigorúan csak a legfontosabb információkra összpontosítva.

Gyermekeinkben jól működnek azok a finom érzékelők, amelyek jelzik, ha szüleik bizonytalanok és szoronganak. Számukra mi adjuk a mintát, hogyan viselkedik az ember egy ilyen helyzetben. Éppen ezért nagyon fontos, hogy elsőként a saját érzéseinkkel jöjjünk tisztába. Ha az aggodalmainkról akarunk beszélgetni, azt megtehetjük a párunkkal, megoszthatjuk egy jó barátunkkal, ki is írhatjuk magunkból.

Így a gyermekeink nem a félelem szagát fogják érezni rajtunk, hanem azt, hogy jelen vagyunk. Azt érezik, hogy elérhetőek vagyunk a számukra, hogy készen állunk meghallgatni őket. Végső soron pedig azt, hogy bízhatnak bennünk, hogy mi jelentjük számukra a stabilitást. Ez feloldja szorongásaikat – most is és a jövőben is.

Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központjának munkatársa
(folytatjuk)