Egy évvel elhalasztják az idén októberre tervezett Motorsport Games elnevezésű „autósport-olimpiát”, amelynek helyszíne a franciaországi Marseille és a Paul Ricard versenypálya marad, új dátuma pedig 2021. október 22–24.
A szervező Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a technikai, műszaki támogatást nyújtó SRO Motorsports Group múlt heti közös közleménye szerint a halasztásra a koronavírus-járvány miatt kerül sor, ugyanakkor, miután a nemzeti sportági szövetségeknek is át kell tervezniük az idei versenynaptárukat, az egyéves csúsztatás biztosítja azt is, hogy a rendezvény nem kerül azonos időpontra más eseménnyel. „A halasztás lehetőséget ad a nemzeti szövetségeknek, a csapatoknak és az SRO-nak is, hogy még jobban fel tudjanak készülni az eseményre” – idézte a közlemény Jean Todtot, a FIA elnökét.
A szervezők január végén számoltak be arról, hogy a tavaly novemberben Rómában és környékén rendezett első Motorsport Games után a másodikra Marseille-ben és a fennállásának 50. évfordulóját idén ünneplő Paul Ricard versenypályán kerül sor. Március elején az is kiderült, hogy a tavalyi hat helyett idén már 15 szakágban küzdenek meg az érmekért és az összetett győzelemért járó trófeáért a nemzetüket képviselő versenyzők. A keddi közleményben az áll, hogy a szakágak számát nem érinti a halasztás, az esemény a tervezett módon valósul meg.
A tavaly november elején rendezett első Motorsport Games-en hat kategóriában állt rajthoz 49 ország 192 versenyzője. A Róma mellett elhelyezkedő Vallelungában GT, túraautó, Forma–4, drift, gokart szlalom és szimulátor géposztályban versenyeztek a résztvevők, az éremtáblázat élén pedig Oroszország végzett egy arany- és két bronzéremmel, így az övé lett az összetett sikerért járó trófea is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.