Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Munkával, munka nélkül

2020. április 29., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Márciusban több mint 250 személyt alkalmaztak a megyei munkaerő-ügynökség közvetítésével, a nyilvántartott munkanélküliek száma pedig 2680 volt – áll az intézmény közleményében.

Az országos foglalkoztatási program révén 253 személy kapott állást Háromszéken, 111-en 45 év fölöttiek, 86-an 25–45 év közöttiek, 56-an pedig 25 év alatti fiatalok. Többségük vidéki lakos (139), illetve alap- és középfokú végzettséggel rendelkezik, felsőfokú végzettséggel 13 személy kapott munkát. Ugyanakkor az első negyedévben 953 munkahelykereső részesült valamilyen támogatásban, képzésben.

Ennek megfelelően a munkaerő-ügynökség nyilvántartásában március végén 2680 munkanélkülit tartottak számon, a munkanélküliségi ráta 3,14 százalékos volt, ez enyhén, 0,03 százalékponttal magasabb, mint egy hónappal korábban. Ebből csupán 477 személy volt jogosult munkanélküli-segélyre, többségük pedig (1942 munkanélküli) vidéken él. A regisztrált munkanélküliek több mint felének nincsen szakvégzettsége, a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkanélküliek aránya nem egészen két százalék. Ugyanakkor 1443 személyt tartósan munkanélküliként tartanak nyilván.

A területi elosztás tekintetében közel ezer regisztrált munkanélküli sepsiszentgyörgyi illetőségű, közülük csupán 134 jogosult munkanélküli-segélyre, Erdővidéken 771 (73-an kapnak segélyt), Kézdiszéken 397 (157 segélyezett), Orbai­széken 348 (82 segélyezett), Bodzavidéken pedig 187 (31 segélyezett) munka nélküli személyt tartanak nyilván. A nők aránya összességében 44,58 százalék.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy őszig zárva maradnak az iskolák?







eredmények
szavazatok száma 2155
szavazógép
2020-04-29: Pénz, piac, vállalkozás - :

Ezt gondoljuk a járvány gazdasági következményeiről

A koronavírus Erdélyben elnevezésű felmérés legfrissebb eredményei szerint az erdélyi magyarok körében szinte teljes konszenzus van abban, hogy a járvány gazdasági hatásai legalább annyira negatívak lesznek, mint a 2008-as pénzügyi válságé. Az Erdélystat által készített felmérés adatai szerint a válaszadók 15 százaléka tekinthető súlyosan veszélyeztetettnek szociális szempontból, számukra a válság esetleges elhúzódása alapvető egzisztenciális problémákat eredményezhet. A munkaerőpiac radikálisan átalakult, a februárban még aktívak alig 63 százaléka dolgozott április elején.
2020-04-29: Pénz, piac, vállalkozás - :

Tegnap indult a támogatási program

Az IMM INVEST nevű, a kis- és középvállalkozások hitelezését támogató program tegnap 9 órakor indult újra mindenki számára egyenlő esélyekkel – közölte a lebonyolító garanciaalap.