Annak idején a kommunista hatalom fejpénzért eladta a szászokat a Német Szövetségi Köztársaságnak. A sors fintora, hogy 2020-ban Johannis, a románok elnöke a románokat adja el Németországnak, Ausztriának: idősgondozónak, spárgaszedőnek, kórházi ápolónak. Úgy látszik, a románok nemcsak koldulnak, rabolnak, fosztogatnak, hanem dolgoznak is. És mindezt úgy, hogy ez a munkaerőexport nemcsak a legelemibb higiéniai feltételeket, de az állam által kihirdetett és a köznépen szigorúan számon is kért katonai rendeleteket sem tartja be. A megoldás: Ionapot, pé-szé-dé.
Lassan lejár a koronavírus-járvány is. A gazdaságot valahogyan újra kellene indítani, hiszen a vírus után is élni kell. De hogyan? Mit kellene csinálni? Azt gondoltuk, hogy a Dragnea féle PSD-nél nincs alább. De a román politika, mint mindig, erre is rácáfol, s a Johannis-féle PNL, lám, lendületből előz. Félünk, nehogy a román nép gyanút fogjon? Hát ott van: Ionapot, pé-szé-dé.
Egyre több adat lát napvilágot az elnök nem éppen rózsás múltjáról? Adjunk piros-fehér-zöldre festett gumicsontot a népnek. Eddig is boldogan rágta: Ionapot, pé-szé-dé.
Közben folyik az erdőirtás. A járvány alatt zavartalanul folyik az erdők exportálása. Erről is mind több kényelmetlen információ kerül napvilágra. Erre is van magyarázat: Ionapot, pé-szé-dé.
A PNL népszerűsége 3 hónap alatt 47 százalékról 33-ra esett, a PSD és a Pro România népszerűsége nő. Dühösek, félnek a politikusok, mert mihez fognak kezdeni, ha nem lehetnek képviselők, szenátorok? Tudnának egyáltalán valahol dolgozni, értenek valamihez? A speciális nyugdíjig még esetleg várni kell? Ionapot, pé-szé-dé.
Egyes elemzők (például Cristian Popa, a Román Nemzeti Bank szakértője) szerint az államháztartási hiány akár a GDP 10 százalékáig is elérhet. Hatalmas deficit ez. Hogyan lehet a gazdaságot újraindítani, felpörgetni, ha nem építettek autópályákat, iskolákat, kórházakat? A klientúrát kiszolgálni, a speciális nyugdíjakat kifizetni csak megszorítások révén elképzelhető: Ionapot, pé-szé-dé.
A pártok közti és a párton belüli marakodások is durvulnak. A PSD vadimistái máris a PSD-elnök torkának ugranak, hogy megsértették őket. Dăncilă felkelést hirdet a pártvezér ellen. Tăriceanu szintén támadja a románt gyengén beszélő elnököt („ugyanazt a 30–40 román szót ismételgeti”). Így ahelyett, hogy a 30 éve elindításra váró reformokra figyelnénk, majd ezekkel a pártközi csetepatékkal fogunk foglalkozni. Ezek egyetlen politikai krízissé állnak össze, és ezt is a köznép fogja megbánni. De a legfontosabb dolgot megoldjuk, Erdélyt minden áron megmentjük: Ionapot, pé-szé-dé.
110 millió euró gyűlt össze a házaikat elhagyó emberek büntetéseiből. Biztosan sokan megérdemelték a bírságot, de amikor a Szatmár megyében az utcára kiszabaduló disznója után futó nőt is 2000 lejre büntetik, akkor felmerülnek kérdések is a rend-őri túlkapásokról, az esetleges büntetési tervekről. A CNA (Országos Audiovizuális Tanács) figyelmeztet, hogy nem illik az ortodox egyházat bírálni, ha nem tartja be a katonai rendeleteket. De ezt is megoldja a Ionapot, pé-szé-dé.
A kórházak a vírusjárvánnyal kapcsolatos beszerzéseknél, ahol lehet, kerülik az egészségügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó Unifarmot, Románia egyik legnagyobb gyógyszer- és orvosi segédeszköz-forgalmazóját, mert termékei drágák, és félnek a korrupciótól. Az állam 30 lejért vásárolja a maszkokat, amikor a kereskedelemben 3 lejért bárki megveheti azokat (a rendőrök szakszervezetének elnöke, Coarnă szerint). Ahelyett, hogy számolnánk és kellemetlen kérdéseket tennénk fel, inkább: Ionapot, pé-szé-dé.
A szükségállapot ideje alatt a minisztérium felügyeli minden, önkormányzati fennhatóság alatt álló egészségügyi intézmény szervezését és működését. Az ellenőrzést a minisztérium a kórházak vezetősége fölött a szükséghelyzet után is megtartaná. Hogy mit jelent ez? Gondoljunk csak a székelyföldi medvékre: milyen hatékonyan kezelik a bukaresti mindentudók ezt a kérdést. De erre sincs időnk figyelni, mert: Ionapot, pé-szé-dé.
Törvénytervezetet készítenek elő, amely szerint a CNA ellenőrizné a YouTube internetes csatornát és a hozzá hasonlókat, kiszűrendő a nemkívánatos tartalmakat. Az esetleges tiltakozást is tompíthatja a: Ionapot, pé-szé-dé.
Szerencsénkre nem kell kimondanunk, hogy nekünk nem elnökünk Klaus Johannis, ő maga mondja, hogy csak a románok elnöke. Így marad nekünk csak Ionapot, Johannis.
Szakács Béla, Sepsiszentgyörgy
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.