Folytatják a gazdaságfejlesztési programot

2020. május 20., szerda, Világfigyelő

Folytatja Budapest a külhoni magyar közösségek megerősödését célzó gazdaságfejlesztési programot – jelentette ki Szijjártó Péter, a magyar diplomácia vezetője tegnap a magyar Országgyűlésben a napirend előtti felszólalások során, amikor többek között Trianon évfordulója is szóba került.

A fideszes Csöbör Katalin hangsúlyozta: egy felelősen gondolkodó magyar kormánynak meg kell adnia minden segítséget minden magyarnak, bármilyen veszélynek is legyen kitéve, és a jelenlegi kormány ezt teszi. Így van ez, ahol magyar közösségeknek szükségük van a támogatásra bárhol a világon – vélekedett.

Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország esetében az ország és a nemzet határai történelmi okok miatt nem esnek egybe. Olyan külpolitikát folytat a kormány, amely a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt, minden szomszédos országgal jó kapcsolatot akarnak ápolni, ami főként a határon túli magyar nemzeti közösségeknek jó. Hozzátette: igyekeznek elkerülni a feszültséget, a belpolitikai kérdésektől távol tartják magukat, amíg azoknak nincs hatásuk a magyar nemzeti közösségekre. Fontos azonban a kölcsönös tisztelet is, elvárják a szomszédos országoktól, tartsák tiszteletben, hogy ami nekik „történelmi eseményként örömet jelent, az számunkra nemzeti tragédia”. Mindazonáltal „a történelmi tények tiszteletben tartása, az nem jelent revizionizmust” – közölte.

A miniszter kitért arra: segítik a határon túli közösségeket a gazdasági megerősödésben, folytatják a gazdaságfejlesztési programokat, újabb 18,5 milliárd forintot fordítanak erre. A magyar nemzet minden tagja számíthat a kormányra, éljen akár az anyaországban vagy a határokon túl – mondta.

Mint ismert, a magyar kormány tavaly terjesztette ki Székelyföldre is a külhoni magyar közösségek erősítését célzó gazdaságfejlesztési programot, a román média egy része és egyes bukaresti politikusok azonban – főként a jelenleg kormányon levő liberálisok köreiből – többször is szót emeltek a támogatások ellen. Bogdan Aurescu román külügyminiszter legutóbb meglehetősen óvatosan fogalmazott a program kapcsán, mint mondta, nem volt írásbeli kétoldalú megállapodás annak lebonyolításáról, és a versenytanács feladata lesz megvizsgálni, hogy a támogatások sértik-e az uniós szabályokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1541
szavazógép
2020-05-20: Belföld - :

Újabb szükségállapottal fenyeget Iohannis

Ha egyesek folyamatosan lábbal tiporják a hatóságok által előírt szabályokat, újabb fertőzési gócok fognak kialakulni, és újabb megbetegedési hullám fogja felütni a fejét – jelentette ki Klaus Iohannis államfő tegnap.
2020-05-20: Világfigyelő - :

Merkellel egyeztettek a V4-ek vezetői

A koronavírus-világjárvány gazdasági hatásainak ellensúlyozása és az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetése ügyében kialakított szoros egyeztetés folytatásáról állapodtak meg Németország és a visegrádi négyek országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – V4) kormányfőinek tegnapi megbeszélésén – közölte a német szövetségi kormány szóvivője a videókonferencia formájában tartott csúcstalálkozó után.