Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Indul a járóbeteg-rendelés, később a beutalás is

2020. május 21., csütörtök, Közélet

Fokozatosan, lépésről lépésre szervezi újra a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház a betegellátás korábbi menetét: június 1-jétől megnyitják a járóbeteg-rendelőt és sürgősségi, illetve korábban időzített műtétek, kezelések, beutalások is lesznek, de az intézmény továbbra sem szűnik meg az új típusú koronavírus által fertőzött betegeket ellátó kórházként működni. Tegnapi online sajtótájékoztatóján dr. Roșu Mátyás orvos igazgató és András-Nagy Róbert menedzser ismertette a következő időszakra való felkészülés legfontosabb lépéseit.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

A tegnap déli jelentés szerint a megyei kórházban harmincöt fertőzöttet kezeltek, közülük hat pácienst Brassóból helyeztek át, intenzív terápiára egy beteg szorult. Az elmúlt hat napban tizenkét gyógyultat engedtek haza, két páciens fertőzés gyanúja miatt fekszik a kórházban.

Dr. Roșu Mátyás orvos igazgató elmondta, kedden hazaengedték azt az erdővidéki édesanyát, aki tíz nappal korábban leányikreket hozott a világra, akkor még pozitív volt az új típusú koronavírustesztje, később két negatív eredmény igazolódott nála, mindhárman jól vannak, ezért hagyhatták el a kórházat. Ezen a héten két gyanús eset pozitívként igazolódott, a fertőzöttek közül hatan tünetmentesek, a többiek enyhe és közepesen súlyos esetnek számítanak.

Roșu doktor szerint a kórházban beteg embereket kellene kezelni, nem tünetmenteseket. Megemlítette egy 98 éves Brassó megyei páciens esetét, aki több mint egy hónapja fekszik a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban, sebészeti szempontból gyógyultnak nyilvánítható, de nem hagyhatja el a kórházat, mert az új típusú koronavírustesztre végzett eredményei még mindig pozitívak. A fertőzést illetően tünetmentes, sebészetileg jól van, de nyugtalan, mert nem láthatja a családját, nehezen viseli a bezártságot – ecsetelte az igazgató.

András-Nagy Róbert elmondta, június 2-tól (elseje gyermeknap, hivatalos munkaszüneti nap) újra megnyitnak a járóbeteg-rendelő egyes kabinetjei: az onkológia, reumatológia, hematológia, kardiológia, belgyógyászat, neurológia, gyermekgyógyászat, gasztroenterológia, endokrinológia, diabetológia, szülészet-nőgyógyászat, urológia, nefrológia, gyermek- és felnőtt pszichiátria, valamint a gyermekneurológia. Laboratóriumi analízisekre is lehetőség nyílik, a képalkotói vizsgálatoknál ellenben csak a mágneses rezonancia és a komputertomográf lesz elérhető. Lapunk kérdésére a kórházmenedzser elmondta, a sebészet és az ortopédia még nem indul június elején, az ilyen eseteket továbbra is a kézdivásárhelyi, illetve súlyosabb helyzetekben a brassói kórház látja el. A járóbeteg-rendelőknél nagyon szigorúan veszik az előjegyzést, csak a programált betegeket fogadják, akiknek belépéskor kötelező lesz maszkot viselniük, ott helyben kezet mosnak, és csak ezt követően kerül sor a vizsgálatra. A páciens csak akkor mehet kísérővel, ha ez elengedhetetlen, de neki is maszkot kell viselnie és belépéskor kezet kell fertőtlenítenie.

András-Nagy Róbert utalt arra, úgy kell visszaállni a korábbi rendre, újraszervezni a kórház működését a jelenlegi kihívások szerint, hogy az megfeleljen egy újabb járványhullám esetén is, és a sokadik átszervezés se kockáztassa emberek egészségét, életét.

Hozzászólások
Szavazás
Tart-e a koronavírus-járvány második hullámától?







eredmények
szavazatok száma 18
szavazógép
2020-05-21: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2020-05-21: Közélet - Demeter Virág Katalin:

A biztonságos véradásért

Országos viszonylatban is egyedülállónak tartja a megyei vérközpont vezetője, hogy Háromszék önkormányzata rövid idő alatt immár második alkalommal biztosít támogatást az intézménynek védőfelszerelések és fertőtlenítőszer formájában. Tegnap délelőtt a vérközpont sepsiszentgyörgyi székhelyén adták át a húszezer lej értékű adományt.