Párizsi levelekInognak az eurórendszer alapjai

2020. május 26., kedd, Kitekintő

Május 5-én súlyos gazdasági-pénzügyi földrengést okozott a Karlsruhéban ülésező Németországi Szövetségi Alkotmánybíróság döntése. Aznapi határozatában nem kevesebbre utasította az Európai Központi Bankot (EKB), mint arra, hogy adjon részletes magyarázatot a 2015-ben elindított, mások mellett a Német Központi Bank részvételével végrehajtatott eszközvásárlási programjára. Az EKB kormányzótanácsától három hónapos határidővel olyan magyarázatot várnak, amely kellően megindokolja, hogy programja a kockázatok és hasznok mérlegelésével arányos. Ha nem kap kielégítő választ, akkor továbbmegy: el fogja tiltani a német Bundesbankot az EKB-programban való további részvételtől, és eladatja vele az eddig felvásárolt 534 milliárd eurónyi állampapírt is. A testület döntésével a Merkel-kormánynak is üzent.

  • Az Európai Központi Bank épülete Frankfurtban
    Az Európai Központi Bank épülete Frankfurtban

A német alkotmánybírósági döntés tornádót kavart a jogi, a pénzügyi és a politikai körökben, hiszen a továbbiakban az EU hatalmi köreinek úgy kell egyensúlyozniuk, hogy se az EKB, se a német Bundesbank függetlensége ne sérüljön, és közben például az olasz államadósság is finanszírozható maradjon az alacsony kötvényhozamokkal. Inognak az eurórendszer alapjai, hiszen Németország nélkül az eurózónának vége.

A történtek nem világíthatók meg pusztán közgazdasági-pénzügyi elemzéssel. Ugyanis minden válságos helyzet visszautal a múltra, hiába akarja azt Nyugat-Európa elfeledni a magára kényszerített és csak a rá jellemző mazochista bűntudattal. A koronavírus okozta gazdasági válság Németország további erősödését eredményezi Latin-Európa rovására. És feltehetően e válság is közrejátszott abban, hogy a német alkotmánybíróság jogi útra terelte a német gazdasági-politikai elit eddigi neheztelését a volt EKB-elnök, Mario Draghi intézkedései miatt, amelyet az új elnök, Christine Lagarde is folytat, sőt, elmélyít. Az EKB-t azért érte pofon, mert az államadósság-kötvények felvásárlásával úgymond megszegte a maastrichti szerződést, az Európai Unió Bíróságát (EUB) pedig azért, mert mindezt nem akadályozta meg.

Európában az EUB a jogi hierarchia csúcsa, de a német szövetségi alkotmánybíróság most nem engedelmeskedik, hanem szembeszáll vele. Megteheti, mert szuverén. Elvileg minden állam alkotmánybírósága az. És itt érjük tetten az európai szuverenitás kétértelműségét. Miről is van szó? Minden tagállam delegálja szuverenitása egy részét az EU központi intézményeinek, amelyből döbbenetes dolgok következhetnek. Például megtiltják a franciáknak vagy az olaszoknak a határaikat erőszakkal átlépő migránsok visszaküldését. De nincs európai szuverenitás, mert nincs európai nép. E tény mellőzése vagy álmodozással történő megtöltése éppolyan valóságtagadás, mint amilyent a kommunista agitátorok gyakoroltak egy hamis eszme nevében.

A francia alkotmányozáson például rajta hagyta a nyomát a napóleoni reflex: a hatalom választott, a legitimitás a népnél van, aki szavaz, és a megválasztott, jelentős hatalmi jogkörrel bíró elnök dönt.

A németeknél máshogy alakult a jog intézményrendszere. A világháború utáni német szövetségi alkotmányon az amerikaiak befolyása hagyott nyomot. Az Adolf Hitler szimbolizálta nyomasztó múlt miatt a jogállamiság vált hangsúlyossá és felértékelődött a bíróságok szerepköre. Döntésével a német Szövetségi Alkotmánybíróság védi a szuverén, nemzeti hagyományt és a német gazdasági érdekeket. Viselkedése hasonlít Charles de Gaulle francia elnöknek, az utolsó szuverén államfők egyikének az 1965 második felében végrehajtott „üres székek” politikájára, amikor is Franciaország fél évig bojkottálta a közösségi intézmények munkáját a számára
kedvezőtlen mezőgazdasági finanszírozás miatt.

Az európai integrációs folyamatban a kezdetektől vita folyt az együttműködés formájáról. Két koncepció állt szemben egymással, a „nemzetek feletti Európa” és a „nemzetállamok Európája”. Az előbbi lényege, hogy a döntéshozatali folyamatokban a végső szó az összeurópai szerveké. A nemzet­államok Európájának fő szószólója az ötvenes évek végétől Charles de Gaulle elnök, aki szerint a döntéshozatalban a tagállamok kormányainak domináns szerepet kell kapniuk. Innen a nemzetállamok Európája elnevezés. Most a német Szövetségi Alkotmánybíróság ebben az üzemmódban működik.

Az eurót kezelő EKB létrehozásában (1998) a francia és német államnak, illetve a kormányfőknek volt döntő szerepük. François Mitterrand elnök, aki büszke volt arra, hogy Machiavelli legjobb tanítványa, a francia atombomba birtokában és az egyenlő partnerség reményében behódolt a német gazdasági atombombának: a német márkának. A francia elnök engedménye, miszerint az EKB-t a Bundesbank mintájára hozzák létre – a német gazdaság későbbi teljesítménye és a ’68-as francia elit nemzetmegvető magatartásának fényében – a franciák számára fatálisnak bizonyult. Ugyanis a Bundesbank független a német kormánytól. A francia hagyomány ezzel ellentétes: ott a központi bank a francia kormány politikáját követte. A németek viszont egy újabb diktátortól tartva megosztották a hatalmat, ezért náluk felértékelődött a jog és a központi bank függetlensége a politika rovására. És nagyon tartanak a pénzromlástól, amelyről súlyos tapasztalataik voltak az első világháború után.

Ilyen feltételek közepette került az EKB élére 2011 novemberében Mario Draghi, a képzett, tekintélyt parancsoló ravasz olasz. Ő sem tagadta meg származását, s mivel hazájának hatalmas adósságai voltak, a pénznyomtatás technikájához folyamodott. Engedélyt adott az államkötvények felvásárlására, amelyből a latin államok profitáltak. A színfalak mögött persze tüzet okádtak a német felhatalmazottak. Draghi – akinek sajtótájékoztatói a mise szigorával zajlottak –, hogy ne érje túl sok szó a ház elejét, államok szerinti elosztási kulcsot vezetett be. De a kamatláb drasztikusan csökkent, amelynek a német nyugdíjas megtakarítók, azaz a közvetett befektetők látták a kárát. A német nyugdíjas, ha teheti, tovább dolgozik, hiszen a 65 éven felülieknek ott átlagosan közel két és félszer kisebb a nyugdíja, mint egy franciának.

Az új bankelnök, Christine Lagarde megszüntette az elosztási kulcsot, és ezzel még több segítséget nyújtott az olaszoknak, a franciáknak és a hozzájuk hasonló gazdaságoknak. Ráadásul a koronavírus okozta válság miatt további 750 milliárdos pénzügyi csomaggal sietne az EU-tagok segítségére.

Ezzel végleg betelt a németeknél a pohár. Nekünk viszont maradt a kérdés: tényleg vége a nemzeti érdekű megközelítésnek, vagy ez a játék csak a nagy- és középcsoportosoknak szabad az EU-óvodában? És mennyire tudja ezt a technikai kötélhúzást követni az európai polgár, aki az EU-s hangulatkeltő brosúrákkal kitapétázhatja panellakását, azt azonban nem érti, hogy adói milyen labirintusba csordogálnak? Éric Zemmour francia esszéíró, a magyar külpolitikával szimpatizáló bevándorlóutód által a minap leköpdösött párizsi tévékommentátor azt mondta: a magyar Alkotmánybíróságnak is joga van arra, amire a németnek.

Van egy tanulság: az internacionalizmust a kis és kiszolgáltatott államoknak találták ki. Jaj nekik, ha nagyon komolyan veszik!

S. Király Béla

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2020-05-26: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Öröm az ürömben Réty-vidéken

Furcsa módon most jöttek össze a jó rétyi befektetések – csukrozslag, ahogy errefelé mondanák. Az üröm nem más mint a keserízű járvány – adta tudtunkra Dombora Lehel rétyi községvezető. Azt azonban már most hozzátehetjük, hogy ha semmi nem jön közbe, munkateleppé válik a nyáron az egész község. Nem lesz olyan Rétyhez tartozó falu, ahol ne tennénk egy-egy hasznos lépést kisközösségeink érdekében. Utakat aszfaltoznak, bővül a víz és csatornahálózat, templomot tataroznak, ravatalozókat építenek.
2020-05-26: Kitekintő - :

A magyar csoda (Békési levelek)

Érdekes, egyben ingoványos terület is ez a téma. Az, mert gyarló emberként hajlamosak vagyunk mitizálni mindent, de elsősorban saját „fajtánkat”. Még egyszerű közemberként is el-elragadtatjuk magunkat, és azt mondjuk, akár fennhangon is, hogy nincs a magyarnál szebb, jobb, okosabb ember a világon. Van – volt és lesz is valószínűleg – olyan politikai vonulat, amely ezt akár a kizárólagosságig magáévá teszi. Mindannyiunk kárára. De most nem róluk beszélnék, hanem tovább egyensúlyoznék az emlegetett keskeny, olykor pengeélnyi mezsgyén magyarságunk valós értékeiről értekezvén.