Az aradi tizenhárom egyikének szavai is üzenet számunkra, hogy az 1848-as forradalmak között a magyar volt az egyetlen, amely nem belső gyöngesége és konfliktusai miatt dőlt meg, hanem az ellenség elsöprő katonai fölénye miatt. A véres, gyászos emlékképek összessége fölé emelkedik a méltóság. Az aradi tizenhárom magatartását a szabadságharc veresége sem tudta elfedtetni. Nemzedékek előtt, magyar és más nemzetiségűek előtt világol a 13 honvéd főtiszt egyenes jelleme. Nemkülönben a Pesten agyonlőtt, mindvégig az együttműködést kereső Batthyány Lajosé. Példaként álljon előttünk, ifjaink előtt az ugyancsak kivégzett Csányi László, Perényi Zsigmond, Szacsvay Imre, Jeszenák János és még száznál is több honvédtiszt, lelkész, tisztviselő, egyszerű népfelkelő. A ,,kegyelemből" várfogságra ítéltek száma megközelítette a négyszázat. Akiket utol nem érhettek, azokat távollétükben ítélték el, és neveiket bitófára szögezték.

Csodálatos, hogy noha fegyveres együttműködésre nem kerülhetett sor, de kézzelfogható eredmény született, amikor a román és szerb nemzetiségi vezetők közül azok, akik valóban népükért fogtak fegyvert, most utat találtak a magyar néphez. Legtöbb helyen beszüntették a harcot, az országgyűlés pedig megszavazta — az Európában sokáig egyetlen — nemzetiségi törvényt! ,,A mostani forradalom két elv, a demokrácia és a nemzetiség miatt tört ki. Az egyéni szabadság nem elegendő. A nemzetek nemzeti szabadságot akarnak... Mindazoknak, akik szeretik a szabadságot, szükségszerűen támogatniuk kell a magyarokat... Ha Magyarország elbukik, akkor mi mindenestől és hosszú időre elbukunk" — írta levelében Bălcescu.

Íme, a nemzet boldogságát feladatul tűző jövőkép alternatív szemlélete.