Nincs gond a gabonákkal

2020. június 30., kedd, Gazdakör

Rekord gabonatermésre számít világszinten a Nemzetközi Gabona Tanács (IGC). Az IGC előrejelzése szerint a 2020–2021-es időszakban a gabonatermés világszinten több mint 2,2 milliárd tonna lesz, ami 54 millió tonnás növekedést jelent a 2019–2020-as periódushoz képest. A tanács a gabonatartalékok növekedését is előre jelzi, a pozitív elmozdulás négyévnyi stagnálás, illetve csökkenés után következhet be. Mindez a világ gabonakereskedésének rekordszintű növekedését eredményezheti. Kovászna megyében a sokéves átlaghoz hasonló lesz a gabonatermés – mondta el érdeklődésünkre Könczei Csaba agrárigazgató.

  • Egész búzatáblát döntött le a szél Szépmezőn
    Egész búzatáblát döntött le a szél Szépmezőn

Az IGC jelentése szerint négy-, illetve ötvenmillió tonnás termésnövekedéssel a legnagyobb elmozdulás a búzánál, illetve a kukoricánál várható. A megtermelt szójamennyiség nyolc százalékkal növekedhet, elérve ezzel a 360 millió tonnát világszinten – ez az emelkedés főképp az Amerikai Egyesült Államok előre jelzett termésének köszönhető. A szója kereskedelme terén is növekedés várható, ami elérheti a négy százalékot, főképp a kínai keresletnek köszönhetően.

A gabonatermés világszintű növekedésétől eltérően a Fekete-tenger térségében és a kelet-európai országokban az elmúlt időszak csapadékdús időjárása egyaránt károsította a búza-, a kukorica- és a szójakultúrákat. Ugyanitt a július-augusztusi időszakra súlyos szárazságot jeleznek előre, a levegő hőmérséklete 1,5 Celsius-fokkal haladja meg a sokéves átlagot. Főképp a kukorica és a napraforgó esetében számítanak a termésmennyiség csökkenésére.

A világ kukoricatermése idén eléri az 1124 millió tonnát, tavaly 1114 millió tonna volt a termés. A kukoricafelhasználás a tavalyi 742 millió tonnáról 752 millió tonnára növekszik, így az év végére a tartalékok 266 millió tonnára csökkennek a tavalyi 305 millió tonnához képest.

Tavaly a búza össztermése 735 millió tonna volt, idén 759 millió tonnát várnak. A fogyasztás 742 millió tonnáról 752 millió tonnára emelkedik. A készletek terén így növekedés várható, a tavalyi 264 millió tonnáról 270 millió tonnára nő a tartalék. A gabonák termésnövekedése főként a termőterületek bővülésének köszönhető, Ausztráliában, Oroszországban, Ukrajnában és az Európai Unióban  növekedett a mezőgazdasági hasznosítású összterület.
 

Nőtt a gabonakivitel, de a behozatal is

A statisztikák szerint Románia 2020 első három hónapjában 822,4 millió euró értékben exportált gabonát, ez jelentős, 42,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A gabonaexport fő tételét a külföldre vitt teljes gabonamennyiség 53,3, illetve 40 százalékával a kukorica és a búza jelentette. Ugyanakkor a gabona és a gabonaalapú termékek importja elérte a 167,6 millió eurót, ami tavalyhoz képest 38 százalékos növekedést jelent. A gabonaexport célállamai Franciaország, Spanyolország és Olaszország voltak. Az Európai Unió országaiból származó gabonabehozatal értéke elérte a 154,6 millió eurót. Ennek közel fele – 71,1 millió euró értékben – Magyarországról érkezett országunkba, Bulgáriából 36,1 millió euró, Franciaországból 30 millió euró értékben importált Románia gabonát.
 

Háromszéken átlagos termésre számítanak

Kovászna megyében átlagos gabonatermésre számítanak – mondta el érdeklődésünkre Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Az összterületet illetően a polgármesteri hivatalok, illetve nagyobb farmok adatai alapján most készül a statisztika. Előreláthatólag 22–24 ezer hektár között alakul majd a gabonával bevetett összterület. A tavaszi szárazság nem kedvezett a gabonáknak, kisebb károk az esős időszak idején is keletkeztek. Csernáton környékén a jégverés miatt mintegy 30 százalékos terméskiesés várható, Szépmezőn a szél döntötte le a gabonát – számolt be az igazgató.

Könczei Csaba azt is elmondta, megyeszinten 82 980 hektár szántót tartanak nyilván, ám ebből idén csak 56 280 hektárra kértek támogatást a gazdák. Mintegy huszonötezer hektár marad ki a támogatásból, ez hozzávetőleg hárommillió eurós veszteséget jelent a megye agráriuma számára. Nem műveletlenül maradt területekről van itt szó – hangsúlyozta Könczei. Egy bizonyos rész be van gyepesítve, a kisebb parcellákra, jogilag rendezetlen területekre sem kérhetnek támogatást a gazdák – magyarázta az igazgató.

Könczei István felső-háromszéki falugazdász érdeklődésünkre elmondta: jó állapotban vannak a térségben a gabonák, a gazdák kellő időben végezték el a növényvédelmi kezeléseket, a korábbi évek átlagához képest nem lesz terméskiesés. A kisebb gazdák már aratáskor eladják gabonájukat, a nagyobb farmerek viszont tárolják a terményt. Aratáskor a legalacsonyabb a gabona ára, télen, jövő év tavaszán sokkal jobb áron lehet értékesíteni a termést – értékelte Könczei István.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 472
szavazógép
2020-06-30: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Lehetőségeket kereső Székföld

A Baróti-hegység nyugati lejtőjén és a Barcaság Olton inneni síkján elterülő Székföld az egyik legrégibben magyarok lakta térség, a vidék gazdag örökséggel rendelkezik. Vegyes nemzetiségű és felekezetű lakossága a legrégebbi időktől békésen él együtt. Erősd magyar egyháza új közösségi házat épített, Előpatak újra ott van fürdőhelyeink sorában, Árapatak közművesít, Hidvég, ahova most látogattunk el, kiépítette infrastruktúráját, s további fejlesztési lehetőségeket keres. Hosszú évek után megszületett az egyezség a helyi önkormányzat és a református egyház között: a leromlott iskolaépületért cserébe az egyháznak erdőbirtokot ajánlott fel a polgármesteri hivatal.
2020-06-30: Gazdakör - Incze Péter:

Vidékfejlesztési intézkedések eredményei (Uniós pályázati alapok)

Korábbi lapszámainkban írtunk a Vidéki Befektetéseket Finanszírozó Ügynökségtől származó adatok alapján a vidékfejlesztési terv legfontosabb megvalósításairól, különös tekintettel a fiatal gazdák megtelepedésének, illetve gazdaságok korszerűsítésének támogatásáról. Az alábbiakban további négy intézkedésnél mutatjuk be a jelenlegi helyzetet.