KézdivásárhelyMától ismét látogatható az Incze László Céhtörténeti Múzeum

2020. június 30., kedd, Közélet

Mától ismét fogad látogatókat az Incze László Céhtörténeti Múzeum – jelentette be tegnap dr. Dimény Attila múzeumvezető. Az intézmény kiállítóterei március 10-én zártak be a járvány miatt, most újra várják a látogatókat.

  • Dimény Attila múzeumvezető. A szerző felvétele
    Dimény Attila múzeumvezető. A szerző felvétele

Mától az intézmény újra nyitva áll. Az előírásoknak megfelelően a látogatóknak arcmaszkot kell viselniük, a bejáratnál pedig testhőmérsékletet is mérnek. Április közepétől a múzeumban lázas munka zajlott, a földszinti nyolc termet újították fel, a beavatkozás június első felében ért véget, három hete a múzeum hat alkamazottja pedig azon dolgozott, hogy a régi tartalommal, de egy kicsit megújítva minden ismét a helyére kerüljön. Néhány termet átalakítottak, megcserélték a tizenegy mesterséget – ezek közt kilenc céhes mesterséget – bemutató alapkiállítást. A fazekasságot bemutató tárlat a régi formájában került vissza helyére, ahogy azt annak idején Incze László megálmodta, de a következő – a városban 1572-ben alakult céhet magáénak tudó tímár mesterséget bemutató kiállítás – már változott, ide kerültek a bőrfeldolgozás következő szintjét képviselő cipész- és csizmadia mesterség anyagai is. Ebben a teremben lehet a legnagyobb látogató közönséget fogadni – hangsúlyozta a múzeumvezető. A kovácsműhely változatlanul került vissza a régi helyére. Új terembe költözött a mézeskalácsosságot bemutató tárlat – a hagyományos barna pogácsát, valamint a Farkas-, Kósa- és Szántó-féle süteményeket bemutató anyag az új térben jobban érvényesül, de itt alakítottak ki megfelelő sarkot az intézmény múzeumpedagógiai foglalkozásainak is. A kalapos mesterséget bemutató tárgyak is nagyjából változatlanul kerültek vissza a régi helyükre.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 434
szavazógép
2020-06-30: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Előnyben a szakmunkások

A szakmát tanultakat kevésbé súlyosan érinti a háromszéki munkaerőpiacon kialakult helyzet, ahol az utóbbi időben történt elbocsátások miatt több száz dolgozó kénytelen új munkahelyet keresni. Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal vezetője azt tapasztalja, beindult egyfajta körforgás, nagyobb munkaadók a gyengébben teljesítő kollégák helyére inkább a felszabaduló munkaerőből választanak, elsőként pedig a képzett, feladataikat jól végző dolgozókat alkalmazzák.
2020-06-30: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Újabb vándorbölcsőt adtak át

Ünnepi istentiszteleten, félszáznyi résztvevő jelenlétében adott át egy újabb bölcsőt a lukailencfalvi Szövérffi lelkész házaspár – Szövérffi István és Melinda – a Zoltáni családnak, az ismét fiúgyerekével várandós kismamának Zoltáni Zsuzsának és férjének, Zoltáni Attilának elsőszülött kisfiuk, Magor jelenlétében a kálnoki református templomban (képünk). A vándorbölcső programfelelőse, Sepsiszéki Nagy Balázs, Benkő József nevét adta a bölcsőnek: a középajtai sokgyerekes református tudós papét, akinek árkosi gyökerei voltak, s akinek személye követendő példa lehetne az utánunk következő nemzedékeknek.