Fokozatosan emelik a gyermekpénzt

2020. július 30., csütörtök, Belföld

Nincs elegendő pénz az államkasszában a gyermeknevelési pótlék megduplázására, ezért a munkaügyi tárca a tegnap délutáni kormányülésen bemutatott határozattervezetében azt javasolta, hogy a juttatást fokozatosan emeljék 2022 júliusáig.

  • Forrás: erdon.ro
    Forrás: erdon.ro

Egy érvényben lévő jogszabály szerint a gyermekpénz értékét augusztus elsején kellett volna megduplázni – számolt be a Hotnews portál. Violeta Alexandru munkaügyi miniszter szerint szeptember elsején 20, illetve 2021. január elsején ismét 20 százalékkal emelik a juttatást. A következő két, ugyancsak húszszázalékos emelést 2022. január elsején, illetve július elsején hajtják végre – ismertette a tárcavezető. Klaus Iohannis államfő tegnapi sajtótájékoztatóján a téma kapcsán emlékeztetett, az államháztartás bevételei jelentősen csökkentek, és a tervezett 3 százalékos költségvetési deficit helyett várhatóan sokkal jelentősebb hiánnyal kell majd számolni. „Ha a gazdaság fellendítésére koncentrálunk, nem lehet elvárni, hogy a járvány előtti terveknek megfelelően költekezzen az állam” - magyarázta Iohannis.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1576
szavazógép
2020-07-30: Belföld - :

A szociáldemokratákat hibáztatja Iohannis

Klaus Iohannis államfő a Szociáldemokrata Pártot tette felelőssé a rendkívül súlyos romániai járványhelyzetért, mivel a parlamentben szövetségesei révén többségben lévő SZDP szerinte „példátlan cinizmussal” hátráltatta a karanténtörvény elfogadását.
2020-07-30: Belföld - :

Hírsaláta

BIZONYTALAN TANÉVKEZDÉS. Az iskolák nagyobbik része nincs felkészülve a hibrid oktatás bevezetésére, de arra, hogy hol milyen hiányosságok vannak, csak a minap elkezdődött eszközkészleti felmérés ad majd választ.