Test és lélek egysége

2020. augusztus 6., csütörtök, Család

A Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs munkacsoportja idén is meghirdette a Szülők Iskolája nevet viselő nyári táborát. A július 28-a és augusztus 1-je között a Hargita megyei Szelterszfürdőn megszervezett rendezvény központi témája a test és lélek egysége, a férfi és női identitásnak a házasságban, nevelésben való megnyilvánulása, illetve a gyermekek szexuális nevelése volt.

  • Ferencz Levente felvétele
    Ferencz Levente felvétele

A szervezők célja főleg a kisebb  vagy kamaszkorú gyermeket nevelő szülőknek nyújtott megerősítés és támasz volt, de az is, hogy a jelen levő házaspárok, családok kezdjenek el együtt gondolkodni a felvetett témákon, hogy az eszmecserék, beszélgetések nyomán megszületett döntések beépülhessenek mindennapi életükbe.  

Az ember test és lélek egysége. Testünk gesztusai szeretetünket hivatottak kifejezni, és ennek a szeretetnek a testi kifejeződéseinél fontos, hogy olyan formában, olyan intenzitással és abban az időszakban történjenek, amely épp megfelel a kapcsolat pillanatnyi állapotának.

Isten álma ma is az, hogy férfi és nő hűséges és végleges szeretetközösségben, a házasságban adja önmagát egymásnak, hogy a szerelmüket a testükkel is kifejezzék, hogy a szerelmük új élet forrásává legyen.

Ma, amikor ezt a tervet eltorzította a bűn, az értékek viszonylagossá válása, a család, a szülők szerepe rendkívül fontossá vált: imáikkal, példát mutató életükkel, a bibliai igazságok felvállalásával, bátorításukkal kell helyt állniuk, ezzel együtt kell kísérniük gyermekeiket.

Ezek voltak a családos tábor előadásainak, beszélgetéseinek fő gondolatai, emellett szó esett azokról a hatásokról – a világhálón egy-két kattintással elérhető pornográfiáról, a filmipar és a zenei világ által közvetített negatív üzenetekről –, amelyek rossz irányba terelhetik a gyermekek szexuális fejlődését.

A délelőtti előadásokat hosszú beszélgetések követték, jó volt látni, amint a szülők kisebb csoportokba verődve osztották meg egymással tapasztalataikat. A tábori programban a reggeli és esti imaalkalmak, a napi szentmise és szentségimádás mellett idén is helyet kaptak a szabadidős tevékenységek, a kirándulás, a tábortűz, a különböző családi játékok.

– Az itt jelen levő, a Gyulafehérvári Főegyházmegye különböző területeiről érkező házaspároknak mindig jól jön ezeknek a szempontoknak a megismerése, átbeszélése, elsajátítása. Talán sokan úgy nőttünk fel, hogy ezek a témák tabunak számítottak a családjainkban, nem beszéltünk ezekről a kérdésekről. Most azonban a szülőkben van annyi nyitottság, hogy a szexualitásról lehet egymást bátorítva, hittel beszélni. Ez különösen fontos, mert a felnövekvő generációnak erre nagy szüksége van – emelte ki Szénégető István marosvásárhely-remeteszegi plébános, a főegyházmegyei családpasztorációs bizottság titkára, hozzátéve: ha a szexuális nevelést nem a szülők biztosítják, nem ők tárják fel ennek a tartalmi, hitre épített részeit, nem az ő segítségükkkel épül be ez gyermekeik életébe, akkor bekövetkezhet „a nevelés államosítása”.

– Az állam fog ezekből a szerepekből átvenni, és elkezdődhet az iskolákban egy valamilyen szemléletre épített szexuális nevelés. Ez pedig nem mindig egyezik a Szent­írás igazságaival, nem mindig összeegyeztethető a házasság szentségi voltával, a család méltóságát, egységét szavatoló tényezőkkel – figyelmeztetett Szénégető István.

Bár a járványhelyzet megnehezítette a szervezést, és komoly erőfeszítést jelentett az előírások betartása, a programok szabad téren való lebonyolítása, mégis egy nyitott, örvendező, értelmes párbeszédekben megnyilvánuló, tanulásban is bővelkedő táborozós hetet eredményezett. Ezúton is köszönjük az anyagi támogatást Hargita Megye Tanácsának és Marosszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának.

Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 2155
szavazógép
2020-08-06: Magazin - :

Másodszor is milliókat érő drágakövet talált egy bányász (Tanzánia)

Miután júniusban két rekordméretű tanzanit drágakövet találva egyik napról a másikra milliárdossá vált, újabb nagy méretű, kétmillió dollárt érő tanzanitra bukkant egy tanzániai bányász.
2020-08-06: Család - :

A csiperkefélék 3.

Kínában úgy tartották, csak akkor nő csiperke, ha béke honol; e gomba az uralkodó helyes gondolkodásának, az égi megbízatás teljesítésének jelképe.