Százlábú műhelymunka járvány idején

2020. augusztus 17., hétfő, Nyílttér

2020. július 27. és augusztus 2., illetve augusztus 3. és 9. között került sor a XIII. Százlábú közösségépítő műhelymunkára a Borospataki Skanzenben.

Bár a fiatalok 2,5 hektár területen mozoghattak és rophatták a táncot, a fő szervezőnek, Virág Endrének nehéz dolga volt. A törvényes előírásoknak eleget téve a jól összeszokott csapatot négy részre kellett osztania, de élményekben és tapasztalatokban idén sem volt hiány. A 4–5 hónapja zárt térbe kényszerült fiatal táncosok számára a szabadtéri műhelymunka találkozási pontnak bizonyult, a már jól berögzült koreográfiák gyakorlásán kívül a résztvevőknek lehetőségük nyílt ismeretlen vizekre is „táncolni”, új lépésekkel ismerkedni: a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttesnek a kolozsvári Feketelaki Tibor és Székely Melinda bonchidai román táncokat tanított, a Százlábacskák Néptáncegyüttes, valamint – a rá következő héten – a kézdivásárhelyi Pitvar Néptánccso­port a Maros Művészegyüttes egykori tagjaitól, Varró Hubától és Sándor Ildikó Zsuzsánnától sajátíthatták el a jobbágytelki táncok lépéseit, az Aprólábak Néptáncegyüttes tagjai pedig udvarhelyszéki táncokat tanulhattak Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita vezetésével. A táncoktatás ideje alatt Molnár Szabolcs, Petres Attila, Kedves Botond, Harai László, Harai Levente, Harai Hunor, Antal Csanád, Bíró Imre, Szakács Kristóf húzták a talpalávalót.

Sajnos, a vírushelyzet miatt nem vehetett részt műhelymunkákon a Százlábú mozgalom minden tagja, így a hangulat sem a megszokott volt, hiszen az előző években 150-nél több gyermek és fiatal hangja töltötte be a teret. A délelőtti és délutáni táncoktatások között a fiatalok kézműves-foglalkozásokon vehettek részt Demeter Miklós, Petrova Anasztázia és Benkő Éva irányításával, valamint népi gyermekjátékokat sajátíthattak el Prezsmer Boglárka és Péter Orsolya vezetésével.

Reméljük, jövőre ismét teljes létszámban, egyszerre találkozunk!

KMMK-sajtóközlemény

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2020-08-17: Nyílttér - Puskás Attila:

Szilván taposunk

Most érik a szilvák árvája, a cseresznyeszilva (Prunus cerasifera), nevezik mirabolán szilvának is. Árvának neveztük, és találóan, mert hogy, hogy nem, megjelenik itt-ott városokban az utak mentén és dúsan hozza termését.
2020-08-17: Emlékezet - Váry O. Péter:

Időutazás: a Bodok Szálló fél évszázada 4.

Harc a koncért
Közben elkezdődött a harc a koncért. „Különböző személyi becsvágyak, de még inkább Bukarest közönye miatt ismét elúszott egy fél év, s csak tavasszal lehet nekifogni a Bodok Szálló alapos helyreállításához. Igaz, csak abban az esetben, ha a végtelen hercehurca után végre végleges vezetőt neveznek ki az Olt Turisztikai Részvénytársaság élére. Hiszen egy hónapja húzódik a menedzseri kinevezés. (...)