Megkésett szigor

2008. október 15., szerda, Máról holnapra
Farkas Réka

A sajtó és a közvélemény nyomására az utolsó száz méteren próbál rendet teremteni a kormány az állami ügynökségek, hivatalok háza táján. Még el sem csitult a botrány a parlament által megszavazott pedagógusbér-emelés körül, napokon át hallhattuk felelős vezetőink és szakértők véleményét, hogy inflációhoz, sőt, általános csődhöz vezetne, ha ötven százalékkal több fizetést kapnának a tanárok, amikor robbant a bomba, és kiderült, több tízezer lejt visznek haza havonta a politikai klientúra azon kegyeltjei, akiket pártjuk egy-egy hivatal élére pottyantott.

Ezek az állami, de nagy függetlenséget élvező ügynökségek közpénzekből gazdálkodnak igen nagyvonalúan, sok helyen a takarítónő és a sofőr is többet keres, mint egy-egy tanár vagy orvos, és különböző juttatások, járulékok tetőzik az amúgy sem kis fizetéseket. A vezető funkcióba jutott politikusok pedig még több nagyvállalat bizottsági, igazgatótanácsi, vezetőtanácsi tagságát is elnyerték, s ez újabb ezer lejeket jelent bankszámlájukon. Senki nem tudja megmondani, valójában mennyit kerestek az elmúlt években, de a hivatalos vagyonnyilatkozatokból kikerekedő summák is irigylésre méltóak. S mindezért nem kell szakértőnek lenniük, hűséges pártkatonaként (vagy ki tudja, mi módon) érdemelték ki a tisztséget.

Néhány napos hebegés-habogás után, két héttel a választási kampány kezdete előtt határozott lépésre szánta el magát Călin Popescu Tăriceanu. Tegnap kormányrendelettel szabályozta: legfeljebb államtitkári fizetést kaphatnak az ügynökségek, hatóságok vezetői, és be kell érniük egy igazgatótanácsi funkcióval. Muszáj volt lépnie, hisz naponta újabb és újabb ínyenc részletekkel áll elő a sajtó, még reménykedik, hogy a botrány továbbgyűrűzésének és választásokon is érezhető hatásának esetleg így elejét veheti. Arról ne is beszéljünk, hogy legfeljebb két-három hónapig kell kisebb fizetéssel beérniük a magukat és társaikat bőségesen jutalmazó elnököknek, vezérigazgatóknak. Az új kormány hozza majd saját embereit, újabb kiéhezett gárdát, amely szintén a jól megérdemelt jutalomra vár. A jelenlegi kabinet is módosított egy korábban elfogadott, hasonló korlátozó határozatot, ezt a következők is megtehetik, és kezdődik minden elölről. S ha nem ezt az utat választják, megtalálják a módját, hogy különböző jutalékokkal kerekítsék soknullásra jövedelmüket. Időközben azonban még kioktatják a tanárokat, orvosokat, köztisztviselőket, hogy ,,aránytalan" bérkövetelésükkel nyomorba döntik az országot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2008-10-15: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Ellenszakszervezet az utászoknál?

Immár végleges törvényszéki döntés biztosítja a megyei tanács tulajdonában levő Út- és Hídépítő Rt. szakszervezeti vezetőinek a bejutást a cég székhelyén levő irodába, ahonnan a nyár elején kitört általános sztrájk megtorlásaként kitiltották, mi több, állásukból is kidobták őket.
2008-10-15: Közélet - x:

A kormányfő rendet kíván teremteni

Tăriceanu kormányfő a tegnapi kormányülésen beszámolót kért a kormány és a minisztériumok által koordinált ügynökségek, hatóságok és vállalatok igazgatótanácsának összetételéről, a tagok számáról és az általuk kapott illetményekről.