Több tanító kell

2020. szeptember 10., csütörtök, Belföld

Az EU tagállamai közül Romániában jut a legtöbb elemi osztályos tanuló egy tanítóra – közölte tegnap az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat). 2018-ban az Európai Unió 27 tagállamában összesen 24,5 millió elemi osztályos tanuló és 1,8 millió tanító volt, egy tanítóra átlagosan 13,6 tanuló jutott.

Ez az arány Romániában a legmagasabb, itt 19,5 elemista jutott egy tanítóra. Csehország és Franciaország következik 19,2 gyermekkel – a túlsó végen pedig Luxemburg áll, ahol átlagosan 9 gyermek jut egy tanítóra, majd Görögország (9,2) és Lengyelország (9,6). A gyermekek általában 5 és 7 éves koruk között kezdenek elemi iskolába járni, itt sajátítják el az alapvető írás- és olvasási készséget és a számtan, történelem, földrajz, természettudományok, társadalomtudományok, művészet és zene alapjait.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 962
szavazógép
2020-09-10: Belföld - :

Tanévkezdési szabályozások

Kizárólag online is tanulhat egy gyermek, ha van ehhez orvosi igazolása – jelentette ki Monica Anisie tanügyminiszter. Kifejtette: az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendeletében több olyan helyzetet is megjelöl, amikor a szülő úgy dönthet, hogy gyermeke otthon marad és kizárólag online oktatásban vesz részt: ha a gyermek olyan betegségben szenved, amely súlyossá válhat, ha elkapja a vírust, vagy ha a családjában olyan személyek is vannak, akiket súlyosan érinthet egy esetleges fertőzés.
2020-09-10: Belföld - :

Hírsaláta

LEBUKTAK, DE NEM ZAVARTATJÁK MAGUKAT. A 40 százalékos nyugdíjemelést erőltető Szociáldemokrata Párt politikusa, Eugen Teodorovici 2019 októberében még arra kérte a Dăncilă-kormányt – amelynek akkor pénzügyminisztere volt –, hogy ne emelje meg olyan nagy arányban a juttatásokat, ahogy az SZDP által kezdeményezett törvény előírja.