Hírsaláta

2020. szeptember 10., csütörtök, Belföld

LEBUKTAK, DE NEM ZAVARTATJÁK MAGUKAT. A 40 százalékos nyugdíjemelést erőltető Szociáldemokrata Párt politikusa, Eugen Teodorovici 2019 októberében még arra kérte a Dăncilă-kormányt – amelynek akkor pénzügyminisztere volt –, hogy ne emelje meg olyan nagy arányban a juttatásokat, ahogy az SZDP által kezdeményezett törvény előírja.

Ennek bizonyítékát kedden hozta nyilvánosságra Florin Cîțu jelenlegi pénzügyminiszter. Teodorovici egy román kormánydelegációnak a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank képviselőivel lezajlott washingtoni találkozója után fogalmazta meg kérését – ezen a találkozón ugyanis elhangzott, hogy a 40 százalékos nyugdíjemelés csak a közberuházások drasztikus visszavágásával és a 3 százalékos költségvetési hiány 2021-es túllépésével lehetséges. A szociáldemokraták nem hátráltak meg a leleplezéstől, Marcel Ciolacu pártelnök szerint újra meg fogják szavazni a 40 százalékos nyugdíjemelést. (Maszol)

AZ EGÉSZ RENDSZER BETEG. A koronavírus-járvány „megmutatta a valóságot”, az egészségügyi rendszer teljes egészében beteg – jelentette ki Nelu Tătaru egészségügyi miniszter kedd este a Nemzeti Liberális Párt által szervezett szakkonferencián. „Úgy gondolom, hogy a járvány mindenki szemét kinyitotta, alábbhagyott az orvosi területen tapasztalható büszkeségünk, kénytelenek voltunk menet közben alkalmazkodni a tényálláshoz. Remélem, hogy az előttünk álló pokoli hónap képessé tesz bennünket arra, hogy kezelni tudjuk a kialakult állapotot” – mondta, és hozzátette: „ismertük, de nem ismertük el” az egészségügy valós helyzetét. A tárcavezető szerint egy „korrekt törvénnyel” meg lehetne valósítani a „valódi egészségügyi reformot”, amelyben a családorvosi hálózatot is „új alapokra kell helyezni”. Tătaru úgy látja, hogy a romániai kórházak 80 százalékának (beleértve a bukarestieket is) nem megfelelő a menedzsmentje, a megyei egészségügyi igazgatóságok pedig „demotiváltak”. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 963
szavazógép
2020-09-10: Belföld - :

Több tanító kell

Az EU tagállamai közül Romániában jut a legtöbb elemi osztályos tanuló egy tanítóra – közölte tegnap az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat). 2018-ban az Európai Unió 27 tagállamában összesen 24,5 millió elemi osztályos tanuló és 1,8 millió tanító volt, egy tanítóra átlagosan 13,6 tanuló jutott.
2020-09-10: Sport - Miska Brigitta:

Tizenegyespárbaj után búcsúzott a Kézdivásárhelyi SE (Labdarúgás, Román Kupa)

Tíz hónap után lépett ismét pályára a harmadosztályban érdekelt kézdivásárhelyi labdarúgócsapat, amely a 2020–2021. évi Román Kupa első fordulójában zárt kapus mérkőzésen, hosszabbítás és tizenegyespárbaj után szenvedett vereséget a Brassói SR csapatától a Sinkovits Stadionban.