JégkorongÚj edző a magyar válogatott élén

2020. szeptember 16., szerda, Sport

A svájci válogatottal világbajnoki ezüstérmes kanadai Sean Simpsont nevezték ki a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának. Hétfői bejelentése szerint a magyar szövetség (MJSZ) két évre szóló szerződést kötött a 60 esztendős szakvezetővel.

  • Sean Simpson. Fotó: sport.ch
    Sean Simpson. Fotó: sport.ch

Simpson 2013-ban vezette második helyig a vb-n a svájci válogatottat, emellett nyert Spengler Kupát a kanadai nemzeti együttessel, és volt svájci bajnok a Zug, valamint német bajnok a München Barons kispadján, míg a Bajnokok Ligájában a Zürich Lionsszal bizonyult a legjobbnak. „Klub- és válogatott szinten is sikereket ért el, ez döntött mellette. Egy szimpatikus, nagy tudású, jól felkészült szakemberről van szó, akitől azt várjuk, hogy újra építsen fel egy harcias, nyerni akaró, magyar virtusú csapatot” – mondta az új kapitányról Vas Márton, a szövetség általános igazgatója.

Sean Simpson szeptember végén érkezik Magyarországra. Az első hetekben a mérkőzéseket járva ismerkedik majd a csapatokkal, játékosokkal, és várhatóan a novemberi felkészülési tornán mutatkozik majd be a válogatott kispadján.

Az eddigi szövetségi kapi­tánynak, a finn Jarmo Tol­va­nen­nek három év után áprilisban köszönte meg a közös munkát az MJSZ. A finn edző 2017 augusztusában vette át a férfiválogatott irányítását, első szezonjában hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon vezethette a csapatot, amely a feljutásról drámai körülmények között maradt le. Egy évvel később a finn szakvezető egészségi okok miatt nem tudott részt venni a kazahsztáni vb-n, míg az idei ljubljanai torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt. A magyar együttes ugyanakkor februárban sikerrel vívta meg az olimpiai selejtezőt Nottinghamben, így még versenyben van a pekingi olimpiai szereplésért.

Az utolsó kört jövő augusztusban rendezik Rigában. Tolvanen első szezonjában az U20-as válogatottat is vezette, amely akkor kiesett a divízió I/A-ból.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 469
szavazógép
2020-09-16: Sport - :

Menesztették Bölöni Lászlót (Labdarúgás)

Huszonöt nap után menesztették Bölöni Lászlót a belga KAA Gent labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról. A 67 esztendős marosvásárhelyi szakembert augusztus 20-án nevezték ki az előző szezonban bajnoki ezüstérmes klubhoz.
2020-09-16: Sport - :

Sportvilág

Atlétika. Sir Mohamed Farah négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutó hétfőn bejelentette, hogy a jövő nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokon nem védi meg elsőségét 5000 méteren, mivel csak 10 ezren indul. A 37 éves brit Farah 2012-ben Londonban és 2016-ben Rio de Janeiróban is aranyérmet nyert mindkét távon. Hétfői döntését azzal indokolta, hogy ő akar lenni az első sportoló, aki háromszor nyer olimpiát 10 ezer méteren, és az életkora miatt csak erre az egy versenyszámra összpontosít. Farah szeptember 4-én megdöntötte a férfi egyórás futás világcsúcsát Brüsszelben.