Az áttelepített villanyoszlop
Adományok, ajánlások
Október 10-én Kegyelet és kegyeletsértés címmel jegyzetet írtam lapunkban arról, miként tették tönkre a vidéki települések kis tereinek látványát a behemót beton villanyoszlopok betelepítésével. A cikkben Angyalos főteréről volt szó, ahol művészi értékét tekintve is rendhagyóan szép dombormű emlékeztet a falu hősi halottjaira. Ezt megelőzően néhány kilométerrel arrébb, Felsőcsernátonban Szőcs Ilona tiszteletes asszonnyal és Szőcs László református esperessel azon ,,keseregtünk", hogy a rendkívüli anyagi és szervezési, közmunkás ráfordítással újraépített és kibővített Bod Péter Népház előtt is egy hatalmas beton villanyoszlop éktelenkedik, s ez tájesztétikai szempontból degradálja az új épületegyüttes szépségének érvényesülését.
És megtörtént a csoda: az Electrica kézdivásárhelyi kirendeltségének igazgatója, Nagy Zoltán mérnök, aki mintha az újságbéli jegyzet közlését a felsőcsernátoni kívánsággal egybehangoltuk volna — nem volt semmiféle egyeztetés —, éppen azon a napon helyeztette át a villanyoszlopot a Bod Péter Népház mellől a templomdomb fái közé, ahol nem zavarja a kilátást.
Egy nagyvállalat számára apró gesztus ez, de üzenetközvetítése jelentős: ipari és gazdasági szakembereink is felzárkózhatnak tájaink szépségének megőrzéséért, ami turisztikai jellegű törekvéseinket tekintve nem is kis dolog. A felsőcsernátoni Bod Péter Népház avatóünnepségére egyébként nem mentek üres kézzel (és zsebbel) az alsó- és felsőház képviselői: a parlamenti kilépők helyére belépő Haszmann Pál, aki a ciklus végéig a honatyák közé avanzsált, a felsőcsernátoni székely kapu restaurálásának felkarolása mellett több, a Bod Péter Népház tájház jellegét erősítő, néprajzból ihletett állandó kiállítást hozott össze, a másik parlamenti képviselő, Németh Csaba leköszönő szenátor (ilyen is van!) saját jövedelméből ajánlott fel 1500 lejt a létesítmény javára.
A hollandusok — a COEN Alapítvány — a 90 000 eurós építési támogatás mellett a népház nagytermének bebútorozását biztosították, és Jan van Unen elnök templomi ígérete szerint az internetközpont számítógépekkel és egyéb eszközökkel történő felszerelését is ők vállalják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.