Augusztus végén átlépte a négyezret a Kovászna megyében nyilvántartott munkanélküliek száma – derült ki a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség legutóbbi jelentéséből. Februárhoz képest kétezerrel, júniushoz viszonyítva pedig kilencszáz fővel nőtt az állástalanok száma térségünkben.
Az előző hónapokban több alkalommal is jegyeztek tömeges elbocsátást megyénkben. Kora tavasszal az L-Ro készruhagyár és a Dalia Prod küldte el összesen 250 dolgozóját, s közel ennyitől vált meg később az esztelneki nadrággyár, illetve a kábelköteggyártásra szakosodott Valkes is. Kelemen Tibor intézményvezető szerint azonban az is hozzájárult az állástalanok számának növekedéséhez, hogy a kényszerszabadság időszakának lejárta után sok helyen megváltak az egykori kollégáktól, a világot sújtó járvány pedig több háromszéki céget is nehéz helyzetbe hozott. Megjegyezte ugyanakkor, az utóbbi időszakban mintegy 350 pályakezdő fiatalt is nyilvántartásba vettek, emiatt is magasabb a térség statisztikájában szereplő munkanélküliek száma.
Az ügynökség által közzétett adatok szerint augusztus végén közel 4200 munkanélkülit jegyeztek Háromszéken, támogatásra mindössze 1300-an jogosultak. Sepsiszentgyörgyön és környékén 1533 állástalant, Erdővidéken 960-at, Kézdivásárhely térségében 905-öt, Kovásznán pedig 480 személyt tartottak nyilván. Az álláskeresők zöme a 40–49 közötti korosztályba tartozik, de több mint ezer 50 évnél idősebb állástalanról is tudnak, s népes az ifjak tábora is: az álláskeresők 22 százaléka – több mint kilencszáz személy – 25 évesnél fiatalabb. Augusztusban ugyanakkor közel 250 háromszékit sikerült elhelyezni a munkaerőpiacon, akik zöme – 169 személy – a nehezen foglalkoztathatók csoportjába tartozik.
Kelemen Tibor arról is beszámolt, hogy lejárt az utolsó határidő is, amíg a vállalkozások a kényszerszabadságról munkába visszatérő alkalmazottjaik után járó állami támogatást igényelhették. Mint arról korábban beszámoltunk, a járvány miatt kényszerszabadságra küldött, majd munkahelyükre visszafogadott alkalmazottjaik után 41,5 százalékos bértámogatást kaptak a cégek. A juttatást három hónapig folyósították, Háromszéken első körben több mint hatszáz igénylést jegyeztek. Augusztusban 729 kérelem futott be, melyben 2250 foglalkoztatott részére 2,3 millió lejt igényeltek, szeptemberben pedig további 207 igénylés nyomán 1273 dolgozó javára kértek összesen 1,9 millió lej bértámogatást – vázolta a megyei szakhivatal igazgatója.