Bevezetik a minimálbért Genfben, és rögtön a világon a legmagasabbat: a Genfet magába ölelő, a város nevét viselő kanton lakosai a vasárnap tartott népszavazáson jóváhagyták, hogy a teljes munkaidőben dolgozók óránként legalább 23 svájci frankot (25,21 euró) kapjanak.
A világon eddig Ausztráliában volt a legmagasabb az órabérminimum. A 19,84 ausztrál dollár 13,15 svájci franknak felel meg, ám még a Svájccal szomszédos Németországban és Franciaországban is jóval kisebb a minimálbér a Genfben bevezetendőnél: a németeknél 9,35, a franciáknál pedig 10,15 euró.
Svájcban nincs országos szinten meghatározott minimálbér, és a szavazók 2014-ben elutasították egy nemzeti bérminimum (a javaslat szerint 22 frank/óra) bevezetésének lehetőségét. Genf lakosai korábban már két alkalommal – 2011-ben, majd 2014-ben – szintén nemet mondtak egy helyi szinten érvényes minimálbérre. Most a 26 svájci kanton közül Jura és Neuchatel után harmadikként hagyták jóvá az órabérminimum bevezetését. A jövő év elején Ticino is csatlakozik hozzájuk, Basel-Stadt kantonban pedig népszavazáson döntenek a kérdésben.
A vasárnap tartott országos népszavazáson – amelyen számos fontos kérdésben nyilváníthattak véleményt a szavazójoggal rendelkező svájciak, az európai uniós munkavállalók szabad mozgásának korlátozását célzó javaslattól kezdve a vadászgépbeszerzésen és farkasvadászaton keresztül egyéb, helyileg fontos ügyekig – a genfiek 58,2 százaléka támogatta a szakszervezetek által javasolt bérminimum bevezetését. A 23 svájci frankos (25,21 eurós) órabérminimum heti 41 órás munkaidővel számolva 4086 frank havi fizetést jelent. A szakszervezetek azzal indokolták az összeget, hogy ennél kisebb jövedelemből lehetetlenség emberhez méltó megélhetést biztosítani.
Abban, hogy a szegénység és bizonytalanság kezelését célzó kezdeményezést ezúttal támogatta a genfiek jelentős többsége, valószínűleg szerepet játszott a vagyoni különbségeket is tovább mélyítő koronavírus-járvány. A dúsgazdag Genfben ugyanis a járvány kezdete óta a szegénység szembeszökő jeleként mindennapos látvánnyá vált, hogy nélkülözők hosszú sorokban várakoznak élelmiszerekre és más létfontosságú termékekre. Az is fontos tényező azonban, hogy Genfben kiemelkedően magasak a megélhetési költségek, részben amiatt, hogy az ENSZ és más nemzetközi szervezetek alkalmazottjai adómentesen kapnak igen magas béreket. Egy tipikus kétszobás lakás havi bérleti díja 3000 frank, az élelmiszerárak a németországiak kétszeresére rúgnak, egy csésze kávé pedig 4–5 frankba kerül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.