Mindig a szabadságért

2020. október 7., szerda, Világfigyelő

Több mint ezeréves történelme során a magyar nép mindig a szabadságért küzdött – hangoztatta a magyar honvédelmi miniszter tegnap Budapesten, az aradi vértanúk emléknapján. Benkő Tibor a Fiumei úti nemzeti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen hangsúlyozta: „nem csak a szabadság népének nevezhetjük magunkat”, azt is elmondhatjuk, hogy „soha, de soha nem adjuk fel a küzdelmet”.

  • Fotó: MTI
    Fotó: MTI

Ezen a gyásznapon emlékezünk a 13 aradi vértanúra és az első alkotmányos miniszterelnökre, Gróf Batthyány Lajosra, akik életüket, vérüket adták Magyarország, a magyar emberek szabadságáért – mondta. Kiemelte: ez a gyász napja, de ez nem jelenti azt, hogy búslakodni, siránkozni kell. Ez a nap azt jelenti, hogy vannak elődeink, példaképeink, akiket követnünk kell, akik feladatot róttak ránk, és akik elvárják, hogy az utókor legalább olyan odaadással és felelősségteljesen gondoskodjon országunkról, országunk népéről – jelentette ki Benkő Tibor.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 1036
szavazógép
2020-10-07: Világfigyelő - :

Arad az élni akarás jelképe

Magyarnak lenni a Kárpát-medencében ma már nem hátrány, hanem egyre inkább előny, és ha a magyarság nem adja fel a reményt, ha közös erővel tud küzdeni, akkor nincs erő, amely megtörheti a nemzetet – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap az aradi megbékélés parkjában.
2020-10-07: Világfigyelő - :

Johnson a normalizálódásról

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány dúlása után az élet – várhatóan már jövőre – normalizálódik, de ez nem azt jelenti, hogy minden a régi kerékvágásba tér vissza.