Október a Vadas alattLépésben Sepsikőröspatakon és Kálnokon

2020. október 13., kedd, Riport

A községépítésben nincsen koronavírus, miként pihenő sem. Sepsikőröspatak és Kálnok  lakosságának zöme ismét bizalmat szavazott a polgármesternek, Kisgyörgy Sándornak, aki szándékai szerint folytatná a megkezdett munkát. Mint fogalmazott, manapság minden időigényes, csak lépésben lehet haladni. S ha lassan is, de fejlődnek, alakulnak a dolgok a községben, hamarosan elkészül az új óvoda is, és a járvány dacára nem torpantak meg, inkább a virtuális térbe költöztek a civil kezdeményezések.

  • A községháza. Albert Levente felvétele
    A községháza. Albert Levente felvétele

Át kellett adniuk a település ivóvízhálózatát a megyei Közüzemeknek, és ennek kettős hozadéka van: szakértői hozzáállás és áremelés. Ha kezelésükben maradt volna a rendszer, időlegesen még alacsonyabban tudták volna tartani a fogyasztóknak felszámolt vízdíjat, de a Közüzemek működtetésben vállalt szakszerű munkájának a költségei is magasabbak, így a víz ezer literenkénti ára majdnem négyszeresére emelkedett – magyarázta a polgármester. Ma 4,4 lejt kell fizetni egy köbméter vízért a községben.

 – Hol tart a szennyvízfőhálózat építése a községközpontban?
– Nem a leggyorsabb ütemben. Már a szerződéskötéskor sejtettük, hogy gondunk lesz a kivitelezővel, de nem volt más választásunk, a Dâmbovița megyei cég ugyanis több mint 1,7 millió euróval olcsóbban vállalta el a munkálatot. Jelenleg sikerült lefektetni a fővezetéket Árkos és Kőröspatak között, a sepsikőröspataki falupatak jobb oldalán is a földben vannak már a csövek, most az Unitárius utcában dolgoznak. Ezt követi Fűzfalva, a Rozsos falurész és a többi mellékutca – amíg az időjárás engedi. De ha beáll az esős-havas időszak, jobb leállni, a várható sár miatt az utakat inkább csak a jövő évben töretnénk majd fel.

– Milyen remények mutatkoznak a sártenger után a majdani aszfaltozásra?
– A sepsikőröspataki főút megyei út, ami Középajtáig teremt összeköttetést, s mint ilyen, benne van a megyei tanács programjában. Az út községünkre eső szakaszára – a gidófalvi elágazástól felfelé – kerül még egy koptatóréteg, ennek folytatásában új aszfaltos út épül egészen a Kőröspatak felső részén álló Vadas-alji hídig, a Vadas aljától az ajtai határig pedig teljes makadám burkolatot kap majd az egykori hadiút.

– Mi a helyzet a sepsikőröspataki óvodaépülettel, amelynek a munkálatai alaposan megkéstek? Bár a falu óvodásai jelenleg jó körülmények között tanulnak, az óvoda az épületnek egy régebbi, de belülről felújított és nem teljesen befejezett részében működik.
– Rövid időn belül átvesszük az óvoda szép és tágas új épületét. Kívül-belül kész van már, most a fűtés szerelésével foglalkozik a kivitelező, az erdővidéki székhelyű Zöld Út Kft.

– Sikerült-e lépni az önkormányzatnak a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola megrozzant épületének tatarozása ügyében?
– Kilenc meghirdetett versenytárgyalás után sem vállalta egy kivitelező sem a munkálatot, kevesellték annak kivitelezési árát. Hamarosan ismét meghirdetjük. Időközben ugyan jelentkezett egy kivitelező, ám az újabb pénzügyi rendelkezés miatt ő is visszalépett.

– A községfejlesztési programban szerepelt az ikertelepülés (Kőröspatak, Kálnok) területén álló két művelődési otthon épületének felújítása.
– Ezek ügyében végre sikerült előrelépnünk. A vállalkozó kivitelezőcég a Tartán László vezetése alatt álló Windoors. Készül a terv, soron van a szerződés megkötése. Ugyanez a cég vállalta el a sepsikőröspataki polgármesteri hivatal és a községi tanács épületének részleges felújítását is.
A polgármester elmondta, hogy terveikben szerepel a jövő esztendőben egy sportpálya megépítése a volt kálnoki református paplak melletti területen. A telekrészt az egyházközség ajánlotta fel. A tervek szerint a nemzeti befektetési alapnál pályáznának, de ha nem lesznek eredményesek, akár önerőből is létrehoznák azt.

 

Birtokba veszik a Vadast

A festői szép tájon fekvő Vadas-tetőről sem felejtkezett meg az önkormányzat. A tetőn álló egykori utászház és cserkésztábor épületét szeretnék átvenni a köz­ség tulajdonába, azzal a céllal, hogy kialakíthassanak ott egy iskolatábort, olyan erdei iskolát, ahol nyaralási lehetőséget biztosíthatnak majd a testvértelepülésekről (Mezőtúr, Gárdony, Somogygeszti) ideérkező gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. Ennek kivitelezésére ígéretet kaptak Kovászna Megye Tanácsától.
A vadászatról is érdeklődtünk Kisgyörgy Sándortól, aki maga is erdészeti és vadászati szakember. Elmondta, hogy az utóbbi időben dúló sertéspestis-járvány miatt alaposan megcsappant a régió vaddisznóállománya, gyakorlatilag alig lehet látni egy-egy példányt, viszont érdekes, hogy az elpusztult tetemek eltakarításáról a megszaporodott medveállomány gondoskodik. Lejárt már a szarvasbőgés, a szarvasok egyedszáma is csökkent, még tart az őzbakvadászat idénye, de október 15-én az is lezárul.

 

Felkészültek az iskolák

Látogatásunk idején, a múlt hét végén még a zöld forgatókönyv rendelkezései szerint folyt a tanítás a sepsikőröspataki központi iskolában, a kálnoki Bedő Albert Általános Iskolában piros forgatókönyv volt érvényben – tudtuk meg Vancea Eszter igazgató-tanártól. A múlt heti sajtó azonban már jelezte, hogy Sepsikőröspatakon a megyében a legmagasabb a fertőzöttségi arány, gyanítható tehát, hogy a központi iskolában is lehet változásra számítani.

Örömmel vettük a hírt, hogy a világháló segítségével is lehet gyarapítani a tanulók tudását, és a kőröspataki V–VIII osztályosok idén is részt vesznek a nagyon hasznos Hangyasuli elnevezésű környezetvédelmi nevelési programban. Gaál Zsuzsa biológia szakos tanár elmondta, hogy öt csapattal jelentkeztek az idén online zajló IV. Hangyasulira. Október végén megtartják az iskolai Tökjó pillanatok elnevezésű hagyományos versenyüket is. Ebben az évben – a vírusos megszorítások miatt – csak egyénileg lehet benevezni – töklámpással vagy más szép és ötletes őszi dekorációval. A Hangyasuli egy fejlődési irány, amely Székelyföld legnagyobb környezetvédelmi nevelési programjává nőtte ki magát, és az elmúlt mintegy másfél évtizedben jelentős része lett a Zöld Székelyföld Egyesület programjának. Szervezői igyekszenek kihasználni minden alkalmat, hogy szélesebb népréteghez is eljuthassanak gyermekprogramjaik. A kőröspataki V–VIII-asok eddig jelen voltak a Hangyasuli mind a négy versenyén.

 

Rendhagyó ünnepek következnek

– 1893. október 20-án hunyt el Budapesten dr. Bedő Albert, a magyar erdőtörvények atyja – fejezte be tájékoztatóit Kisgyörgy Sándor. Bedő ugyan Sepsikőröspatakon látott napvilágot a régi unitárius paplakban, halála után azonban – végső akarata szerint – édesanyjával közös sírba a kálnoki unitárius temetőben helyezték örök nyugalomra. Szülőföldje most, halálának 127. évfordulóján sem feledkezik meg jeles szülöttéről, fejet hajtanak majd sírjánál és elhelyezik az emlékezés virágait.
Az október végi úrvacsora-vétellel egybekötött templomi istentiszteletek a reformációra való méltó megemlékezések lesznek mindenütt. A zömében vegyes felekezetű Kálnokon már évek óta – új hagyományként – felváltva, hol a református, hol pedig az unitárius templomban gyűlnek egybe az emlékezők. Ebben az esztendőben az unitáriusok templomában emlékeznek közös istentiszteleten a reformáció máig ható fényére.

 

„És mégis élünk”

A nagyon nehéz megszorításokkal teli időszakban Vitéz Somogyvári Gyulának, a méltatlanul elfelejtett katonaírónak gondolatát választottuk mottóul a Kálnoky Ludmilla Egyesület tevékenységének megszervezésében – közölte Zsigmond Sándor mérnök, az egyesület ügyvezető elnöke. – A járvány miatt le kellett mondanunk több tervezett programunkat, hagyományőrző összejöveteleinket, Erdélyi kegyhelyeink meglátogatását, megemlékezéseinket. Részt vettünk a CIVEK díjkiosztó ünnepségén, ahol egyesületünk és önkénteseink elismerésben részesültek. A választási kampányban az egyesület mint civil entitás nem kampányolt senki ellen, és senki mellett, mégis értek támadások bennünket. Mindig akadnak megmondó emberek, akik soha nem tesznek semmit a közösségért, senki és semmi mellet nem állnak ki, de örökösen a suttogó propaganda, a kritizálás bajnokai a faluban. Szerintük fölösleges volt több esélytelen jelölt indulása, mert csak még jobban megosztották az amúgy is elégé szétzilált közösséget. Egyesületünk megalakulása óta az egység helyreállításán, megerősítésén munkálkodik. Most a Communitas Alapítvány által támogatott Helytálló Elődeink nevű programunkra készülünk, amely dr. Bedő Albert munkásságának ismertetéséről szól. Pályázati pénzből modern audiovizuális felszerelést vásároltunk, amellyel a világhálón tartunk filmbemutatókat, kerek­asztal-beszélgetéseket. Ötletből építs közösséget elnevezésű programunkat a cserkészszövetséggel közösen valósítjuk meg a lehetőségek szerint november végén a kőröspataki cserkésztáborban. Mivel a helyi református templom idén lesz 200 éves, egyesületünk egy pályázatból megvásárolt modern hangerősítő berendezéssel támogatja a rendezvényt, a felszerelést már át is adtuk Nagy Zsolt lelkipásztornak. Sikeresen együttműködünk a helyi egyházközségekkel, illetve a polgármesteri hivatallal is. Örvendetes dolog, hogy bővült tagságunk, főként fiatalokkal, akik a szervezet tevékenységében megtalálták elképzeléseiket. Reméljük, sikerül majd megtartanunk betervezett rendezvényeinket, s mert az idő halad, hagyományos farsangi bálunkat is. Meghívottjaink lesznek Magyarországról és a diaszpórából is, olyanok, akik feladatuknak tartják segíteni a végeken a magyar megmaradást. Ezen a rendezvényen díjazni szeretnénk önkénteseinket és támogatóinkat, akik továbbra is a községközpont közművelődésének tevékeny szereplői, a közösségépítés, a hagyományőrzés és az egészséges nemzeti öntudat fejlesztői maradnak.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 828
szavazógép
2020-10-13: Magazin - :

Elhunyt Marius Tabacu

68 éves korában meghalt Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója, a magyar irodalom legelismertebb román fordítója – adta hírül közösségi oldalán a filharmónia.
2020-10-13: Gazdakör - :

Mitől függ a búzatermés?

Nem panaszkodnak a Kovászna megyei gazdák idén a búzatermésre. Parcellánként vetőmagtól, technológiától függően változnak a terméseredmények – mondta el érdeklődésünkre Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Az igazgatót annak kapcsán kerestük meg, hogy a napokban világsajtó-szenzációként tálalta: egy új-zélandi gazda Guinness-rekordot döntött a búzatermést illetően, hektáronként több mint 17 tonnás terméssel zárta az aratást.