Kiértékelte a helyhatósági választásokon elért eredményeit az RMDSZ Kovászna városi szervezete. „A választások előtt is elmondtuk azokat az információkat, melyeket fontosnak tartottunk a választók számára, most az eredményeket értékeljük” – mondta bevezetőként Gyerő József, a szervezet vezetője, a város újraválasztott polgármestere.
A Jeszenovics Károly mostani alpolgármester, újabb mandátumot nyert tanácstag által bemutatott számadatok szerint az RMDSZ polgármesterjelöltje az érvényes szavazatok 76,36 százalékát kapta meg, azaz 2491 voksot szerzett. Munteanu Feliciára (NLP) 643-an ütötték a pecsétet, Panescu Iustin (PMP) pedig 128 szavazattal kellett beérje.
A polgármesterre leadott szavazatok azt mutatják, a kovásznai magyarság lakossági részarányánál (66 százalék) több voksot kapott, azaz a románság egy része is rá szavazott, ami szokatlan, hiszen a szavazás az etnikai törésvonalak mentén is határolódik. Ez bizonyosan köszönhető a helyi tanács, a polgármesteri hivatal, a városvezető eddigi munkájának – állapította meg Gyerő.
A szövetség tanácsosi listájára 1761-en szavaztak (53,87 százalék), ezzel tíz mandátumot szereztek meg, megőrizve eddigi súlyukat a városi közgyűlésben. Az NLP két helyet szerzett a tanácsban, az SZDP hármat (egyet visszaosztásból, ezzel mandátumainak száma kettővel nőtt), az EMSZ két mandátumot szerzett a tanácsban (gyakorlatilag megmaradt az MPP eddigi létszáma).
A számokat tekintve az is elmondható, hogy a magyar közösség arányaiban nem mozdult meg olyan mértékben, mint a kovásznai románság. Ez annak a számlájára is írható, hogy sokan úgy vélték, az RMDSZ polgármesterjelöltje biztos győztes, így nem szükséges a szavazáson való részvétel. Másfelől van egy letargia, ami Erdély-szinten mérhető a magyar vidékeken, emellett a kampány utolsó felében az EMSZ által megütött negatív hangvétel sem hozott mérhető módon szavazatokat. Látható: az RMDSZ-t be lehet sározni, de ez nem hoz az EMSZ-nek szavazatokat – következtetett Gyerő. „Ezt a kampányt mi, magyarok itt, helyi szinten legalábbis, el kell felejtsük. De van élet a kampány után is, tudjuk azt, hogy a tanácsban együtt kell dolgoznunk” – összegzett a polgármester, hozzátéve: ha a románság nem húz szét, a magyar fél az előző mandátumhoz képest egy helyet elveszít a tanácsban.
Jeszenovics Károly a maga során köszönte a leköszönő tanácsnak, hogy megbíztak benne és alpolgármesternek választották, hangsúlyozva, együtt tudtak dolgozni, megoldásokat kerestek a problémákra. Külön köszönetet mondott Kádár Gyulának és Kopacz Leventének, akik ugyan nem indultak újabb mandátumért, civilként azonban számítanak további segítségükre. A polgármesterrel való jó együttműködésre utalva jelentette ki: „reméli, tudják folytatni az elkezdett munkát és tovább fogják építeni, szépíteni Kovásznát”.
Kádár is jelen volt a bemutatón, elmondva: azt kell értékelni, hogy a jelenlegi járványhelyzet ellenére az emberek kimozdultak, még akkor is, ha ez az arány kicsit elmarad a legutóbbi választástól. Azt is elmondta: több oka van, amiért kimarad az önkormányzati munkából, többek között az is, hogy néha az ember úgy gondolja, alkalmat kell teremteni másoknak is, hogy kipróbálják magukat.