Dióhéjban értékelte tegnap négyéves parlamenti tevékenységét Kulcsár-Terza József, az RMDSZ színeiben 2016-ban mandátumot nyert háromszéki képviselő, a Magyar Polgári Párt politikusa, egyúttal bejelentve, folytatni szeretné a bukaresti döntéshozásbeli tevékenységét. A polgári politikus azt is jelezte, a Székely Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Szövetség részéről is támogatásukról biztosították, miként Kövér László, a magyar Országgyűlés, illetve az MPP tiszteletbeli elnöke is. A honatya reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ is nyitott lesz aziránt, hogy folytathassa a négy éve elkezdett munkát, és úgy véli, a tisztességes ajánlat a szövetség részéről az összefogási egyeztetések során az, ha az EMSZ-nek két befutóhelyet ajánlanak fel a parlamenti jelöltlistájukon.
Rövid tevékenységi beszámolóját a 2016-ban az RMDSZ és az MPP között létrejött egyezség felidézésével indította. Az akkor létrejött partnerség nyomán ő és Biró Zsolt, a polgári alakulat volt elnöke jutottak mandátumhoz. Kulcsár-Terza József szerint eleinte nem volt könnyű az együttműködés fő vonalait megtalálnia az RMDSZ-frakción belül, hiszen korábban gyakran bírálták a szövetséget a bukaresti politikája miatt, de úgy érzi, végül csak sikerült összhangot teremteni, eredményeket felmutatni az RMDSZ-beli kollégák segítségével. Példaként Székelyföld autonómiastatútumát említette, melyet ugyan egyedüli kezdeményezőként terjesztett be, a szövetség honatyái azonban a bizottságokban éppúgy kiálltak a tervezet mellett, mint a plénum előtt. Az eredményeket illetően a képviselő sikerként könyveli el, hogy a Beke–Szőcs ügyet tárgyalták a parlament alsó házának emberjogi bizottságában, illetve a székely szimbólumok és az anyanyelvhasználat kérdéseit is napirenden tartották. Fontosnak ítélte meg továbbá, hogy a mandátuma során lehetősége nyílt, hogy mások mellett az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Németország, valamint Franciaország diplomáciai képviselőit közvetlenül tájékoztathatta az erdélyi magyarság helyzetéről, és ezt a törvényhozásban szervezett különböző fórumokon, külföldi küldöttségek fogadása alkalmával is megtehette.
Kulcsár-Terza hozzáfűzte: felszólalásaival több alkalommal is kivívta román pártok képviselőinek rosszallását, sőt, többük támadásaival is kénytelen volt szembenézni. A honatya szerint elmondható, hogy például az önrendelkezés kérdésében valami elindult, és Klaus Iohannis államfő kirohanása az autonómiastatútum kapcsán – azon túl, hogy őt minősíti – „nemzetközivé tette, magasabb szintre emelte az ügyet”, valahol szívességet tett a támadásával. Már csak emiatt is folytatni szeretné a négy évvel ezelőtt elkezdett munkát, újabb képviselői mandátumot pályázva meg.
Kulcsár-Terza József kijelentette: szándékáról értesítette a Székely Nemzeti Tanács vezetőit, akik testületileg írásban támogatásukról biztosították, de szintén tájékoztatta Mezei Jánost, valamint Csomortányi Istvánt, az EMSZ társelnökeit is (akiktől szintén megerősítést kapott), az RMDSZ-nek pedig eljuttatta az SZNT levelét. Úgy véli, az RMDSZ vezetőinek be kell látniuk, hogy ismét itt az ideje az összefogásnak, ezért reméli, eredményesek lesznek az EMSZ-szel folytatott tárgyalások és a kisebb magyar szövetségnek is helye lesz a parlamenti jelöltlistán. Hogy ő felkerül-e, erről még semmi konkrétum nincs. Ha nem sikerül a december 6-án esedékes választásokon közös fellépésről egyezségre jutni, akkor veszélybe kerülhet a magyar parlamenti jelenlét, az ötszázalékos bejutási küszöb elérése, kudarc esetén pedig a nemzeti ügyek képviseletének hatékonysága is súlyosan sérülhet. A helyhatósági választásokon mindössze 4,8 százalékot sikerült az RMDSZ-nek elérnie, ez is mutatja, hogy az ellenzék által elért eredményre (még ha gyengébb is az, mint négy éve) bizony szükség lesz, ha át akarják lépni a küszöböt – részletezte.
Újságírói kérdésre válaszolva a képviselő úgy vélte, az lenne a tisztességes, ha az RMDSZ két befutóhelyet biztosítana az ellenzék számára a parlamenti jelöltlistájukon. Tudomása szerint az EMSZ a tárgyalás első fordulójában három helyet kért, de az egyeztetések még nem zárultak le. Az elkövetkező nagyjából egy hét alatt ugyanakkor döntést kell hozni, október 22-ig ugyanis be kell nyújtani a végleges jelöltlistákat a hatósághoz. A maga részéről elmondhatja, hogy Háromszékről – és nem csak – biztató visszajelzéseket kapott, szintúgy a politikai partnerektől is, de a jelöltség kérdése országos szinten dől el. Értesülései szerint az EMSZ részéről három személy neve merült fel az RMDSZ listáján induló lehetséges jelöltként.