A fényforrások szerepe a szupermarketekben és bevásárlóközpontokban /X/

2020. október 14., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Az alkalmazott lámpatesteknek és egyéb fényforrásoknak bizony egészen komoly szerepük lehet abban, hogy egy üzlethelyiség, szupermarket vagy bevásárlóközpont forgalma miként alakul. Ennek megfelelően igyekszünk a bejegyzés keretei között szolgáltatni néhány hasznos tanácsot, hogy minél tudatosabban sikerüljön kialakítani a fényforrások rendszerét.

A lámpatestek és egyéb fényforrások tudatos megválasztásával ez a folyamat eredményesen támogatható.

Tényezők, amik fontos szerepet játszhatnak az eladásösztönzésben

Az egyik lényeges aspektus a színvisszaadás képessége. Ennek mértékegysége a színvisszaadási index, amelyik egy nullától százig terjedő skálán adja meg, hogy az adott fényforrás milyen mértékben képes az általa megvilágított tárgyak színét visszaadni.

Korábban a halogén izzókkal lehetett ebből a szempontból a kívánt hatást elérni, ugyanakkor a modern LED-es izzók is képesek már 80-as vagy akár 90-es értékeket produkálni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez csaknem természetes színhűséget jelent.

A másik lényeges tényező a színhőmérséklet. Élelmiszerek megvilágításakor például nem árt azzal kalkulálni, hogy a különböző élelmiszertípusoknak eltérő hőmérsékletű színek állnak jól. Így érdemes tehát variálni az opciókkal.

Mindezek mellett pedig az sem jelent hátrányt, hogyha az üzlethelyiségekben használatos fényforrások lehetővé teszik a költséghatékony alkalmazást.

Jellemzően ilyen típusú fényforrásokat célszerű alkalmazni az üzlethelyiségekben

Komoly potenciál rejlik a reflektorok használatában, hiszen a segítségükkel hatékonyan lehet a tekintetet irányítani, ezáltal könnyedén a fókuszba kerülhetnek az akciós, illetve kiemelt árucikkek.

Mindemellett a modern LED szalagok felhasználása is rengeteg lehetőséget tartogat. A polcok és egyéb elemek szuper módon világíthatók meg a segítségükkel, ezáltal pedig maga az üzlet, továbbá az árucikkek is esztétikus fényekbe öltözhetnek.

A dekorációs függesztékek főként a ruházati, illetve szépségápolási üzletekben jöhetnek szóba. Merthogy remekül mutatnak, ennek köszönhetően jó érzés már csak rájuk nézni is, így könnyedén élénkíthetik a vásárlói kedvet. (X)

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 830
szavazógép
2020-10-14: Belföld - :

Négyezer fölött az új esetek száma

Eddig nem tapasztalt mértékben ugrott meg 24 óra alatt a koronavírusos megbetegedések száma országos szinten, a hatóságok szerda déli adatai szerint 4016 új fertőzöttet azonosítottak (olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük), és ez 907 esettel több az egy nappal korábbinál. Ezzel Romániában a járvány kezdetet óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 164 ezret, több mint 122 ezer fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak. Háromszéken 23 új esetet jegyeztek (felét az egy nappal korábbinak), ami 1540-re növeli a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek számát. A szomszédos megyék közül Brassó és Hargita megyében sok új esetet jelentettek, előbbiben 106, utóbbi esetében 94-et.
2020-10-14: Pénz, piac, vállalkozás - :

A biztonsági kamera elengedhetetlen szerepe /X/

A biztonság egy olyan alapvető szükséglet, amelyet az ember mindenféleképpen szeretne megteremteni saját magának és családjának egyaránt. Így egyre jobban elterjedtek a biztonsági berendezések, mint a riasztó vagy a kamera. Hasznosságuk tagadhatatlan, hiszen már maga a látványuk is elriasztja a betörőket és megakadályozza a bűntény elkövetését.