Az Európai Unió (EU) kétnaposra tervezett csúcsértekezletet tart Brüsszelben. Az állam-, illetve kormányfők tegnap kezdődött tanácskozásának középpontjában az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok, illetve a klímavédelem áll. A találkozó napirendjére került még a koronavírus-járvány és az EU Afrikával való kapcsolatainak kérdésköre is.
Az első munkanap programjában szerepel az Egyesült Királyság kilépéséről rendelkező megállapodás végrehajtása, valamint az EU és a brit fél közötti leendő partnerségről szóló tárgyalások aktuális állása. Figyelmet fordítanak arra, milyen előkészítő munka szükséges minden forgatókönyv esetén, de különösen abban az esetben, ha a kereskedelmi kapcsolatokról, az átmeneti időszak végéig, december 31-ig, nem születik megállapodás. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke nyomatékosította, hogy a következő napok meghatározóak lesznek a tárgyalások kimenetét illetően: az EU megállapodást akar Nagy-Britanniával, de nem minden áron.
A brüsszeli értekezlet résztvevői az afrikai országokkal való kapcsolatokról is tárgyalnak, egyebek mellett a kereskedelemre, a fejlesztésre, a biztonságra és stabilitásra, a migrációra, valamint a terrorizmus elleni küzdelemre összpontosítanak majd. A vezetők áttekintik továbbá az Európában egyre romló járványügyi helyzetet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.