Száz százalékban kihasználták a hazai pálya előnyét, és mindkét háromszéki versenyzőnk – az ozsdolai Ördög Zoltán és a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián – kettős diadallal zárta a román motokrossz-küzdelemsorozat negyedik, megyeszékhelyi futamát. Hétvégi sikerüknek köszönhetően motorosaink már csak egy győzelemre vannak egy-egy újabb bajnoki cím elhódításától.
Két év kihagyás után ismét motorzúgástól volt hangos, illetve benzingőzös lett a sepsiszentgyörgyi motokrosszpálya és környéke, ahol az elmúlt hétvégén mintegy 80 versenyző mérettette meg magát a sportág román bajnokságának negyedik, utolsó előtti futamán. A Sugásfürdő felé vezető út melletti pályán szombaton a szabad és időmérő edzéséket tartották meg, vasárnap pedig a géposztályonkénti két-két futamra került sor. A jelenlegi járványügyi helyzetben nézők nélkül hirdették még a viadalt, de ennek ellenére sok sportkedvelő kilátogatott az esemény helyszínére.
A hazai és külföldi motorosokból összeverbuvált mezőnyben ott volt az otopeni-i Top Cross TCS színeiben és az MX85-ös kategóriában induló friss Balkán-bajnok, Ördög Zoltán (Yamaha), míg a Bukaresti Steauának küzdő Tompa Krisztián (KTM) az MX2-es kategóriában volt érdekelt. Mindkét versenyző nagyszerű teljesítményének köszönhetően simán hozta a sepsiszentgyörgyi futamgyőzelmeket, s már csak egy sikerre vannak egy-egy újabb bajnoki cím elhódításától. Egy szó, mint száz: motokrosszosaink ismét jöttek, láttak és nyertek. „Jól előkészített pályán, jó versenyt futott a fiam, aki két rajt-cél győzelmet ért el a hétvégén. Könnyű volt nekünk a szentgyörgyi viadal, hiszen Zoltán hazai környezetben motorozott, és ezzel megvan a zsinórbeli negyedik bajnoki sikere” – nyilatkozta érdeklődésünkre Ördög István, a 13 éves versenyzőnk édesapja. „Jól előkészített pályán motoroztunk, s újabb két első helyezéssel zártam egy fordulót. Zökkenőmentes volt a szentgyörgyi versenyhétvége, aminek különösen örvendek” – összegezte a történteket Tompa Krisztián.
Eredmények: * MX85: 1. Ördög Zoltán (Yamaha, Top Cross TCS), 2. Nichita Novoidarschii (KTM, Moldova), 3. Victor Rusu (Yamaha, Top Cross TCS) * MX2: 1. Tompa Krisztián (KTM, Bukaresti Steaua), 2. Petru Iosif (Yamaha, Top Cross TCS), 3. Arthur Andrei Tătaru (Yamaha, Top Cross TCS).
A bajnokság a hétvégén Ciolpani-ban folytatódik, ahol a 2020-as pontvadászat utolsó fordulóját rendezik meg. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.