Hírsaláta

2020. október 23., péntek, Belföld

VESZÉLYESSÉGI PÓTLÉK A HONATYÁKNAK. Közalkalmazottnak lenni kiváltság Romániában, de vannak, akik az átlagnál is kivételezettebb helyzetnek örvendhetnek: a parlament alkalmazottjainak és a honatyáknak 15 százalékos veszélyességi pótlék jár. Hogy milyen veszélyekről is van szó, annak a Digi24 próbált utánajárni, több-kevesebb sikerrel.

Kaptak egy írásos választ, melyben többek között az áll, hogy az épületben elektromágneses sugárzás van, mely károsítja az ember szervezetét. Nehéz elhinni, hogy a parlament sokkal veszélyesebb hely lenne ilyen szempontból, mint egy átlagos irodaház, de ha mégis, akkor ez ellen ma már nem olyan bonyolult védekezni. A szóban forgó dokumentum ezenkívül a fokozott stresszel is indokolja a veszélyességi pótlékot, ami a szervezet „korai elhasználódásához” vezet. Az újságírók persze megpróbáltak megszólaltatni pár illetékest ez ügyben, de mindenki annyira elfoglalt, hogy senki nem állt kamera elé. Nem elhanyagolható összegekről van szó, egy vezető pozícióban lévő tisztviselő például havonta 3030 lejjel több (köz)pénzt visz haza a parlamenti veszélyek miatt, annyit, amennyi a nettó átlagfizetés az országban. Egy parlamenti takarító esetében, aki ugyanabban a „veszélyes” épületben dolgozik, mint a honatyák, ez az összeg mindössze 285 lejre rúg. (Digi24/Főtér)

ELÍTÉLT IS LEHET AZ ENERGIAÁR-SZABÁLYOZÓ HATÓSÁG VEZETŐJE. Elutasította szerdán a szenátus a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) törvénykezdeményezését, amelynek értelmében jogerősen elítélt személyek nem pályázhatnak az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) vezető tisztségeire. Miután augusztus 19-én a képviselőház hallgatólagosan elfogadta a tervezetet, a felsőházban 108 szenátor szavazott a visszautasító jelentés elfogadása mellett, 12 ellene, két törvényhozó tartózkodott. A kezdeményezők szerint egy jogerősen elítélt személy nem ellenőrizhet egy nemzetbiztonsági szempontból fontos, többmilliárd eurós piacot. Több MRSZ-es képviselő bírálta a „régi politikai osztály” képviselőit, akik „saját érdeküket a köz érdekei elé helyezik”, és nem mulasztották el megjegyezni azt sem, hogy a kormány sem véleményezte pozitívan a kezdeményezést, hanem a parlamentre bízta a döntést. (Maszol)

ILLEGÁLIS A NAGYIPARI PÁLINKAFŐZÉS. A Romániában érvényes előírások szerint a nagyobb mennyiségű otthoni pálinkafőzés nem lehetetlen, de elég bonyolult, ha az ember törvényesen akarja csinálni. Az adótörvénykönyv szerint 40 liter az a mennyiség, ami egyéni, családi, házi fogyasztásra szabadon lepárolható otthon, e mennyiség fölött engedélyekre van szükség és jövedéki adót is kell fizetni. Persze, ahol a gyümölcsfák jól teremnek, előszeretettel főz pálinkát az ember úgy is, hogy nem veszi figyelembe a 40 literes felső határt és az adófizetés sem történik meg minden esetben. Így tett egy 80 éves Olt megyei öregúr is, akinek a corabiai házában nem kevesebb mint 7556 liter házilag főzött pálinkát találtak egy házkutatás során. A műanyag hordókban tárolt gyümölcspárlatokon kívül házi gyártmányú szeszfőző üstöket és egyéb berendezéseket is találtak a rendőrök. Az idős bácsi vélhetően nem saját használatra főzött, mert több mint kilencezer eurót és 16 ezer lejt is találtak a lakásán. Bűnvádi eljárás indult ellene, az adóhivatal pedig ötezer lejes pénzbírságot is kiszabott rá. (Főtér)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2020-10-23: Belföld - :

Aggódnak a nyugdíjpont emelése miatt

Életbevágóan fontos, hogy elkerüljük a nyugdíjpont 40 százalékos emelését, mert ezt a terhet nem bírja el a gazdaság – fogalmazták meg egyebek mellett abban a nyílt levélben, amelyet Aurel Iancu akadémikus, Daniel Dăianu, a Pénzügyi Tanács elnöke, valamint a Román Nemzeti Bank vezető közgazdásza, Valentin Lazea, illetve Kallai Ella és Laurian Lungu írt alá.
2020-10-23: Belföld - :

A főkonzul üdvözlete

Nemzeti ünnepünk alkalmából tegnap üdvözlőüzenetet küldött lapunknak Magyarország kormánya nevében Tóth László főkonzul. Mint írja, a korábbi években mindenféle kötöttség nélkül ünnepelhettünk és emlékezhettünk ezen a napon, de ma más időket élünk, a szabadság napját bezártságban kényszerülünk ünnepelni.