Legtöbb öt hónapra igényelhető ebben az évben is a fűtéstámogatás, a kéréseket a közösségfejlesztési igazgatóság Erege utcai irodájában nyújthatják be a sepsiszentgyörgyiek.
A városháza tájékoztatása szerint a lehetőséggel az alacsony jövedelemmel rendelkező személyek, családok élhetnek, ahol az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a 750 lejt és gázzal, fával, esetleg villannyal fűtenek. A pótlékot novembertől március végéig folyósítják a jogosultaknak, s aki már novemberre szeretné megkapni az összeget, annak legkésőbb november 20-ig le kell adnia a szükséges iratcsomót. Mindazok, akik ennél később jelzik igényüket, a decembertől márciusig tartó időszakra kaphatják meg a támogatást.
Az érdeklődőket a szociális igazgatóság székhelyén naponta 9 és 13 óra között fogadják az önkormányzat munkatársai, további tudnivalókkal 0267 312 111-es telefonszámon szolgálnak. Sepsiszentgyörgyön az előző évben 408 személy igényelt fűtéspótlékot. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.