Inkább bosszankodjunk az üzletekben összezsúfolódó tömeg miatt, csak lehessen ismét nagy családi, baráti összejöveteleket tartani. Inkább kelljen egy héttel előtte asztalt foglalni a kedvenc vendéglőinkben, minthogy üresen lássuk azokat. Annyira hiányoznak már közösségi összejöveteleink, ünnepeink, hogy tán még egy szélsőségesen magyarellenes december elsejei felvonulást is elviselnénk, csak adnák vissza adventi gyertyagyújtásunkat, karácsonyi vásárunkat. Inkább kapjunk ki itthon minden meccsen, de lehessen végre együtt szurkolni a Sepsi OSK foci-, a Sepsi-SIC kosármeccsein. Milyen jó lenne ismét megnézni egy színházi előadást, egy filmet a moziban, összeülni utána, megbeszélni azt, elvitatkozgatni egy pohár bor mellett!

Nyomasztó, nehéz időket élünk, korlátozások, tiltások közepette, és még csak lázadni sem tudunk. Hiszen az nem szabadságharc, ha nem tartjuk be a szabályokat, ha nem viseljük a maszkot, ha tagadjuk a vírust. Nem szabadságharc az, ha indulatból, dühösen vagdalkozunk, szidjuk a kormányt, a polgármestert, a főnököt, a szomszédot, az orvosokat, a tanárokat. Sőt: ha valamikor, akkor most tényleg fontos az, hogy közösségként, egységesen álljunk a kihívások elé, mert csak együtt juthatunk túl ezen az áldatlan állapoton. A járványt is csak úgy tudjuk legyőzni, ha mindenki odafigyel arra, hogy betartsa a szabályokat, és ne ártson a körülötte élőknek. Egyenként, de közösségként is vizsgázunk e járványidőkben, és ha alaposan belegondolunk, van, miből erőt merítenünk. Hiszen tavasszal, a járvány berobbanásakor, a szükségállapot idején számtalan pozitív példát láttunk, tapasztaltunk, melyek mind-mind reményt adtak, hitet erősítettek, és a közösség erejéről tanúskodtak. Civil szervezetek, sportolók, vállalkozók, magánemberek fogtak össze, indítottak gyűjtést, hogy a gyógyításhoz szükséges eszközöket beszerezzék, a kórházat felszereljék, az időseket segítsék, azonnal mozdultak és segítettek az önkormányzatok, szinte tapintható volt az összefogás, amely a nehéz helyzetben megnyilvánult, és amelynek köszönhetően kicsit könnyebben átvészeltük azt az időszakot.

Valami ilyesfajta közös cselekvésre, fellépésre lenne szükség most is, mert hosszú még az előttünk álló tél, sok kihívás, nehézség vár. Az most már biztosnak tűnik, hogy a hagyománnyá vált, megszokott formában nem tudunk közösen gyertyát gyújtani advent első vasárnapján – de az csak rajtunk áll, hogy képesek leszünk-e közösségben gondolkodni, felelősen cselekedni az előttünk álló hetekben.