Az Orbán Viktor és társai ellen rendzavarás és garázdaság miatt indított eljárást azért függesztette fel a bíróság, mert megvárja azoknak a pereknek a kimenetelét, amelyek azt tisztázzák, hogy jogszerűen állította-e fel a rendőrség tavaly ősszel a budapesti Kossuth Lajos teret elzáró kordonokat. A közlemény szerint e kérdés eldöntésére jelenleg két közigazgatási peres eljárás folyik a Fővárosi Bíróságon és a Fővárosi Ítélőtáblán.
A Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői február 2-án bontották le a teret övező kordont, ezután három nappal a Budapesti rendőr-főkapitányság feljelentést tett Orbán Viktor pártelnök és 79 társa ellen rendzavarás és garázdaság miatt. Az eljárás során valamennyi érintett fideszes képviselő lemondott mentelmi jogáról. A fideszes képviselők kordonbontását követően a tavaly október 23. óta kihelyezett kordont visszaállították, azt végül március 19-re virradóra bontotta le a rendőrség. A kordonok kihelyezésének jogszerűségével kapcsolatban jogi és politikai vita bontakozott ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.