Az első, akivel bárki találkozhat, a kapus, aki csodálkozásomra cirkusz és belépti díj nélkül, sőt, kedves hangú útbaigazítással engedte be fiamat a saját kocsijával, amelyben én betegként ültem. A közelben levő szép fehér fémbarakkhoz értünk, előtte egy ízléses fabeálló. Ez az adatfelvevő, itt találkoztunk a második alkalmazottal, aki elfogadta fiamtól az adataimat, nem kellett kiszállnom a kocsiból, de nem is tudtam volna. Mire végzett bent a fiam, már jelentkezett a harmadik, tolókocsis alkalmazott, átvett, és elindultunk a kórház belsejébe.

A tisztaságtól ragyogó, néptelen előcsarnokból beszálltunk a felvonóba, ahol a negyedik emberrel találkoztam, mosolyogva szállított tovább, a röntgenhez vezető néptelen folyosó elejére. A rendelőben rögtön felfektettek egy asztalra, és mindkét alkalmazott segédkezett forogni rajta a 120 kilómmal. Pár perc alatt kezemben volt a felvételt tartalmazó CD, és robogtunk a folyosókon – ahol máskor mindig szinte áttörhetetlen tömeg zsongott – az ortopédiai rendelőbe, ahol Radu Zorojanu szakorvos fogadott, s a CD-t tanulmányozva megmagyarázta románul, mi a baja a térdemnek, majd magyarul hozzátette: gyulladásos porckopás. Ezután még viccelődtünk is, és megegyeztünk abban, hogy nem műtünk, hanem kenegetjük és kímélgetjük a fájós testrészt. 22 perc után a szakorvos levelével távoztunk a kórházból: ennyi időbe telt az egész eljárás, amelynek során összesen nyolc emberrel találkoztam.  

Ezt az egészet több okból írtam le, de elsősorban a városban keringő rémhírek, pletykák megcáfolására. Lehet bátran menni bajainkkal a poliklinikára, nincs tömeg, nincs nagyobb fertőzésveszély, mint otthon. Másodsorban elismerésemet fejezem ki a járvány idejére jellemző követelményeknek megfelelő, gondosan megszervezett tevékenységért. Végül pedig megismétlem, amit a címben írtam: Le a kalappal az egész személyzet előtt. Mindenkinek boldog új évet kívánok, La mulți ani!

Tisztelettel:
Smazenka Ferenc, Sepsiszentgyörgy

Utóirat, amelynek semmi köze a kórházhoz, de annál több az egészségügyhöz.

Tavaly tavasszal, a járvány kitörése után beindult a gyógyszerek házhoz való szállítása, ami szintén megérdemelte, hogy kalapot emeljek, de sajnos, mielőtt megfázott volna a fejem, vissza is kellett fednem, mert megszűnt ez a kimondottan értelmes aktivitás. Önkéntesek vállalták a recept elvételét a háziorvostól, a gyógyszer kivételét és a saját járművükkel való hazaszállítást. (Itt kérek bocsánatot Todor fogorvostól, aki önkéntesként elhozta az orvosságomat, én pedig – nem ismerve őt – egy kis borravalóval akartam meghálálni a szívességét, amit visszautasított.) Szeretnék egy javaslatot tenni: mivel az emberekkel való kontaktus veszélyesebb, mint valaha, ki kell küszöbölni a küldőpapírt (így a beteg elkerülné a háziorvoshoz vezető utat, a háziorvos a rendelői váróterem zsúfoltságát), tehát a beteg közvetlenül a szakorvosnál jelentkezne (ahol a fentiekben leírt jó szervezettség miatt nincs fertőzésveszély), az ott kitöltött orvosi levél egy példányát pedig a szakrendelő elektronikus úton átküldené a beteg által megjelölt patikához. Így a betegnek nem kellene a levél elviteléért és a recept kiváltásáért a háziorvosnál még egyszer a sorára várakoznia a tömegben, hanem kivehetné egyenesen a gyógyszertárból. Még jobb lenne, ha a patika vállalná a szállítást, esetleg a hatalmas profitot termelő gyógyszergyártók finanszírozásával. Ezt persze már miniszteri szinten kellene rendezni, amit parlamenti képviselőink lobbizhatnának ki. Nyilván nem lenne egyszerű megszervezni, de nem lehetetlen, ahogy a kórházban tapasztaltam. Sok szerencsét és boldog új évet kívánok a hazaszállítás szervezőinek is.