Az oltszemi sós borvizet régebben egy köpűből merítették vederrel. „A forrást lefedtük, a vizet csövön vezettük a pavilonhoz, hogy onnan normális körülmények között lehessen borvizet tölteni. Az elmúlt napokban három zsák szemetet gyűjtöttünk össze. Pedig kihelyeztünk egy kétszáz literes hordót, hogy abba rakják a szemetet, de a hordót is ellopták, most újat kell kivinni. Milyen emberek az ilyenek? Keresik a gyógyulást, s közben hátrahagyják a szemetüket?” – fakadt ki a községvezető.

De nem csak a borvíz környékén van baj a szemeteléssel. A községben rendszeresen sepregetik az aszfaltos utakat, egy hónapban akár többször is. De akadnak, akik rögtön a sepregetés után sáros traktorral, trágyával megrakott szekérrel mennek fel a tiszta úton, szemetet hagyva hátra. Nem mennek kerülő úton, nem várják, hogy ne legyen sár, fagyjon a mező, inkább szemetelnek – mutatott rá a másik gondra Fodor. A temetőben a sírokról leszedett koszorúkat bedobják az oldalon a ravatalozó ház mögött. Pedig van szabályos gyűjtőhely. Ezt nem a szentgyörgyi, nem a brassói teszi, hanem a bodoki ember… Mindenki fizeti a szemételhordást, hetente ürítik a kukákat. Mégis, van, aki képes a szemetes zsákot kivinni az erdőbe és ott eldobni.

De ha már az erdőnél tartunk, ősszel a juhászok bevonulnak a nyári esztenákról, s rengeteg szemetet hagynak hátra. Műanyag, eldobott ruhadarabok, vashulladék, és a sort lehet folytatni. De ott hagyják a juhokról lenyírt gyapjút is. A szél szanaszét hordja, a gyapjú a fákon akad fel, olyanok, mint egy-egy feldíszített karácsonyfa. Hol van ilyenkor a környezetvédelem?

Ha elkapják a szemetelőket, az önkormányzat megbünteti, mégis újra és újra szembesülnek azzal, hogy van, akiből hiányzik a jóérzés. Ha nem becsülik meg azt, aki takarít a faluban, akkor legalább a falutársaikat tiszteljék. Hol van egyáltalán a rendszerető székely falu? – tette fel a kérdést befejezésül a polgármester.