Molnár H. Lajos 1981-ben elnyerte a Romániai Írószövetség irodalmi díját. Akkor már két, nagy port felvert riportkötet ‒ És akkor átmentem a tűzön (1978), Kilépés (1980) – és egy még emlékezetesebb regény ‒ Donki Ákos (1981) – jelezte egy nem mindennapi író jelentkezését.
De 1983-tól, negyedik könyve és egyben második regénye, a Falra hányt esztendő megjelenésétől a rendszerváltásig Romániában többet semmilyen írása nem jelenhetett meg, kritikát, méltatást sem közölhettek róla, könyveit kivonták a könyvtárakból (a könyvesboltokból nem tudták, mivel ott már elfogytak), de romániai sajtókiadványokban még a nevét sem szabadott leírni. S bár addigi művei mind a kritika, mind az olvasók tetszését elnyerték, ez a letiltás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy „az 1987-es kényszerű magyarországi áttelepedése nyomán az író sajnálatosan kimaradt az erdélyi irodalmi figyelem horizontjából” – írja Egyed Péter Molnár H. Lajos ‒ immár csak a műveiben című, a Helikonban megjelent írásában.
Ami furcsa és meglepő, mert Molnár H. Lajos írói munkássága Magyarországon is folytatódott. Öt újabb „odaát” megjelent, izgalmas témákat körbejáró, sokszor kínos dolgokat feszegető, a tőle megszokott módon olvasmányos regénye a bizonyság erre. Magyarországon viszont be sem igen került az irodalmi köztudatba. Vélhetően azért, mivel „odaát” – talán hogy ne a könyvkiadók fölözzék le a hasznot ‒ a munkáit értékelő ismerősei anyagi támogatásával magánkiadásban jelentette meg a könyveit, a kritikusok figyelmét viszont többnyire el szokták kerülni a kevésbé neves kiadóknál vagy magánkiadásban megjelent könyvek. (Szakmai sznobizmus?)
Hogy Molnár H. Lajos könyvei a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején annyira népszerűek voltak Romániában, az annak (is) volt a következménye, hogy szerzőjük nem kerülte a kínos témákat, oknyomozói alapossággal derítette fel a miérteket, és errefelé szokatlan őszinteséggel, nyíltsággal mondta ki a konklúziókat. Egyed Péter találó szavaival: „az az ember volt, aki megtalált és vélt igazságainak a képviseletében a végletekig hajlandó volt elmenni, és ezért mindenféle összeütközést is vállalt – ha kellett. Molnár H. Lajos önmaga számára is úgynevezett nehéz ember volt, amúgy ritka a tájainkon.” De a népszerűséghez szükség volt a szerző lebilincselő, olvasmányos stílusára is.
A Volt egyszer egy udvar* Molnár H. Lajos önéletrajzi regénye. De nemcsak ennyi. Egy erdélyi, szinte színmagyar város (Marosvásárhely) elrománosításának története is, az ötvenes évek elejétől a szerző 1987-es Magyarországra való áttelepüléséig. És szól az áttelepülés viszontagságairól, az odakinti csalódásokról is. Szó esik benne egy egyszerű sorból származó városi kisfiú felcseperedéséről, gondjairól, örömeiről, a város hírneves néptáncegyüttese gyerekrészlegének sikertörténetéről, a Keleti-Kárpátok havasán töltött hónapokról, egy hosszúra nyúló diákszerelemről, az egyetemista évekről, a resicai kohászati kombinátnál töltött időszakról, íróvá válásáról, a könyvei megjelenését követő bonyodalmakról, zűrökről, a letiltás és üldöztetés éveiről. Meg sok más egyébről. Alapkönyv ez annak, aki kíváncsi, hogyan teltek azok az évek a romániai magyarok számára.
A Molnár H. Lajosban mindig jelen levő oknyomozó riporter most önmagát kezdi vallatni. Csiki László írja erről a könyvről: „Molnár H. Lajos mindig is az átérzett, szubjektívvé tett tények írója volt. És aztán egyszer csak egy életrajzi fogantatású regényben, a Volt egyszer egy u++++dvarban Molnár H. Lajos a saját gyerekkorát vette elő. Tényként. (…) Olyan őszintén és lendületesen, ahogyan hajdani riportalanyai vallottak neki. Most meg ő magának.”
Hogy Molnár H. Lajos életművében kiemelkedő helyet foglal el a Volt egyszer egy udvar, az is bizonyítja, hogy ez már a negyedik kiadása a könyvnek. Az előző kiadók nem mindig a teljes szöveget jelentették meg, volt, amelyikből hosszú oldalak hiányoztak. (A szerző fia, a költő és kulturális lapszerkesztő Molnár H. Magor szíves közlése.) Jelen kiadás a mű teljes szövegét magában foglalja, az előszóval együtt, amelyet még Csiki László írt 2000-ben az első kiadáshoz.
Befejezésül ismét Egyed Pétert idézem, aki Molnár H. Lajos Romániában megjelent könyveinek egyik avatott szerkesztője volt, és a már fentebb említett méltatása befejezéséül a következőket írja: „…az író, szociográfus és kritikus Molnár H. Lajos művei nélkül nem lehet megírni a huszadik század végének erdélyi és részben magyarországi társadalomtörténetét, a pusztító hatalom nyomásába és a szolidaritás hiányába szorított emberi sorsot”.
Molnár Vilmos
* Molnár H. Lajos: Volt egyszer egy udvar (Székely Könyvtár, 89–90.), Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2020
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
