A legendás hírű útépítő és emlékműállító mérnök személyisége és alkotásai az előző napi sepsiszentgyörgyi múzeumi látogatás áramköréhez kapcsolták a szombati nap eseményeit, mert a vendégek a Székely Nemzeti Múzeumban megismerték Gyárfás Jenő alkotását, Gábor Áron halálát a kökösi csatában, s az előző esti értelmiségi találkozó is a régi megyeháza Gábor Áron Termében zajlott.

Eresztevény után a gépkocsioszlop Felsőcsernáton felé vette útját, ahol dr. Rákossy Árpád szobránál, a Bod Péter Általános Iskola előtt Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a Magyar Köztársaság elnökét. E sorok írójának csak utalnia kellett a Rákosi- és a Kádár-korszakban is elítélt Rákossy Árpád személyiségére, hiszen dr. Sólyom László annak idején meleg szavakkal idézte a mártírsorsú bíró kálváriáját, aki a bírói igazságosság és becsületesség szimbóluma is, szembehelyezkedvén mindkét diktatúrával.

Bod Péter szülőfalujából az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum felé kanyarodott a gépkocsioszlop. A tájmúzeumban Haszmann Pál parlamenti képviselő és a Haszmann család tagjai fogadták Sólyom Lászlót a tőlük megszokott, megnyerően egyszerű és érzelmi fedezetű szavakkal. A múzeum sokrétű és páratlanul gazdag gyűjteménye valósággal elbűvölte a vendégeket. A mezőgazdaságigép- és -eszközgyűjtemény megtekintése közben a kíséret tagjaiból egyre-másra szakadtak ki a csodálkozó szavak: a világot bejártam, de ilyent még nem láttam sehol! Haszmann Pál egy készülő, mélyfaragású monumentális székely kapun avatta be a látogatókat a fafaragászat műhelytitkaiba, ami alkalmat teremtett arra, hogy képzeletben a rodostói Magyar utcába is elkalauzoljuk a Magyar Köztársaság elnökét, és felhívjuk a figyelmét a kormányzati közömbösségre, a Magyar utca magyar jellegének leépülésére.

Csernáton után a céhes város, Kézdivásárhely következett. Az ottani látogatás bemutatásának tiszte Iochom István kollégámé. Én csak annyit jegyzek meg, hogy Sólyom László a város főterén ismét találkozott Gábor Áron személyiségével, s a napi program fontos kitérője volt a kaszárnya épületének megtekintése, amelyet végre sikerült tető alá hozni, és így megmenteni az enyészet romboló pusztításától.

Kézdivásárhely után Gelence és ennek műemlék temploma következett, amelyet a világörökség részeként Jánó Mihály művészettörténész mutatott be. Gelence lakossága ugyancsak felkészült a vendéglátásra, a legnagyobb sokaság itt integetett a tisztára sepert elejű porták kerítése mögül.

A következő állomás Sósmező volt. Só­lyom László az egynyelvű feliratozású mauzóleumnál koszorúzott. A vendégek megtekintettek néhány, még régi feliratozású német és magyar keresztet. Sósmezőn és később Ojtozban alkalom adódott arra, hogy az Ojtoz völgyének egészéről beszélgessünk, és nyomatékosíthassuk azt, hogy az Ojtoz a hadak útján nevű katonatörténeti múzeumra mekkora szükség van.

Az ojtozi Anselmo vendégfogadó vadásztermében ebéd közben lehetett összegezni a nap tapasztalatait. Ekkor Dimény Zoltán berecki polgármester és Tamás Sándor megyeitanács-elnök biztosíthatott arról, hogy két éven belül állni fog az egyik olyan honvédlaktanya, amelyben a múzeum helyet kaphat.

A magas rangú vendég tiszteletére adott ojtozi ebéd egyszerre volt különleges és helyi ízeket-aromákat tányérba, pohárba gyűjtő ízélmény. A fácán- és fürjhúsleves fásgaluskával nem mindennapi eledel, a főtt leveshúsok és zöldségek tormával is az ínyesmesterség csúcsait jelzik, a sült pisztráng gratinírozott vadalmával s a szarvasbélszín áfonyamártással, az áfonya- és szilvapálinka, a tepertős pogácsa, pityókás pogácsa és a kürtőskalács az ojtozi ízélményeket tette emlékezetessé.

Az ojtozi fogadás végére az időjárás is ráhangolódott, szikrázóan napossá és fényessé derült rá a gazdag programú, emlékezetesen kellemes napra, amelyen az egyik leghitelesebb magyar méltóság tette tisztét az általa nagyra becsült székelység szálláshelyének délkeleti térségében.